Balatonföldvár lett az első a Balaton-parti települések közül, amely él az önazonossági rendelettel, november 5-től. Az önkormányzat a betelepülők hozzájárulásából fedezné a közterületek rendezettségét, tisztaságát, a parkok, zöldfelületek, fasorok gondozását, a helyi közutak, járdák és csapadékvíz elvezető rendszerének kifogástalan állapotát megteremtését – idézi a hvg.
A hozzájárulás mértéke – a vételár 2 százaléka – azokra vonatkozik, akik nem a törvényben meghatározott mentességgel, például állami támogatással vagy államilag támogatott kedvezményes lakáshitellel vásárol ingatlant. A településen megvásárolható közel 160 ingatlan közül a legolcsóbb 30 millió forint, a legdrágább 446 millió, az átlagár 107 millió forint, tehát egy átlagos ingatlan után 2,1 millió forintot kell befizetni az önkormányzat kasszájába.
- Az önkormányzatot, valamint a helyi lakosokat elővásárlási jog is megilleti. Ha a polgármester szerint az eladó ingatlan közösségi célra vagy a lakosság létfeltételeinek biztosítására hasznosítható, az ügyet a képviselő-testület elé terjeszti.
- Ha a vásárló nem teljesíti a rendeletben foglalt feltételeket az ingatlanszerzés során, a polgármester „jogellenes betelepülés” címen a vételár 0,2 százalékát kitevő bírságot szab ki.
Végzettségre, előéletre, munkaviszonyra vagy éppen társadalombiztosítási státuszra vonatkozóan semmilyen kitételt nem tartalmaz a rendelet.
Már félszáz település tiltja ilyen-olyan okból a betelepülést
A helyi önazonosság védelméről szóló törvény kínálta lehetőséggel ötven önkormányzat élt, ezek között egy olyan sincs, amelyre a jogszabály hatályba lépésekor számítani lehetett.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége