A Balaton partján a klasszikus nyári turistaroham lecsengett, az eddigi számadatokból látszik, valamivel kevesebben érkeztek idén Balatonboglárra, mint a korábbi esztendőben – írja a sonlie.hu.
Mészáros Miklós polgármester a lapnak elmondta, ezen a nyáron 123 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták a városban, amely még nem végleges összesítés. Hozzátette, úgy látják, hogy a bevételük nagyjából a tavalyi szinten marad.
A Gömbkilátó látogatottsága az idén rekordot döntött, köszönhetően a lomkorona-sétánynak
Eddig nagyjából 120 ezer látogatót fogadott egy évben a kilátó, de most már augusztusig a magasösvénnyel együtt 210 ezer felett van a jegyet váltó látogatók száma.
Kevesebben keresték fel azonban a Buborék élményfürdőt, de a polgármester szerint ez annak is betudható, hogy már augusztus 20-án be kellett zárni a magas fenntartási költségek miatt.
Az üzemeltető a lakossági ár háromszorosáért kapta az áramot, amely a következő szezonban már jóval kedvezőbb lesz, hiszen kedvezőbb ajánlatra bólinthattak rá.
Az újra ingyenessé vált a Boglári Szüreti Fesztivál százezreket vonzott a városba, de a hagyományos Balaton-átúszásra, és a halászléfőző versenyre is ezrek érkeztek. A programokhoz tartozott még, hogy a Kultkikötő színvonalas színházi estekkel várta a közönséget és a Veszprém–Balaton kulturális főváros 2023 rendezvénysorozat keretében megnyitott a Boglár 50 tárlat.
Nagy port kavart a balatonboglári parkolás kérdése
Hosszú tervezgetés után az idei évtől Balatonbogláron bevezették a fizetős parkolási rendszert. A parti övezetben óránként 400, a többi zónában 300 forintot kellett a parkolásért fizetni.
Szabályozottabb a forgalom a városban, a bogláriaknak továbbra is ingyenes maradt a parkolás a kártya kiváltásával. Augusztusig 72 millió forint bevételt jelentett ez a költségvetés számára, mondta Mészáros Miklós.
Ezzel a rendszer kiépítésének költségei megtérültek és innentől már csak hasznot termel Balatonboglárnak
– tette hozzá. A bevételt a jövőben út- és járdafelújításra, valamint a szabadstrandok fenntartására tervezik fordítani.
Közel kétmillió jegyet váltottak a Balatonra
Rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-START járatain. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Itt a vége: négyszáz év után lehúzzák a rolót, nem lehet többé levelet feladni a postán