A Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökségi várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére 3,65 milliárd forintot fordítottak az elmúlt közel hat évben, amelynek révén műemléképületek, közterületek újultak meg, látogatóközpontok és interaktív kiállítások nyíltak – hangzott el a projektzáró rendezvényen Tihanyban.
A vissza nem térítendő uniós támogatást a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezete, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség által vezetett 11 tagú konzorcium nyerte el a Széchenyi 2020 programból. Bóka István, a BFT elnöke, és egyben az egyik kedvezményezett helyszín, Balatonfüred polgármestere beszédében kiemelte,
soha ekkora fejlesztési forrásokkal nem rendelkezett a Balaton-régió, mint az elmúlt években.
Komoly összetartó erőnek nevezte, hogy a projektben érintett nyolc helyszín együttműködik.
Fekete-Páris Judit konzorciumvezető úgy értékelte, hogy a projekt révén nagyon jó közösség alakult ki, és gyönyörű helyeken csodálatos fejlesztések valósultak meg. A projekt célja az volt, hogy a Balaton-felvidék múltjának történelmi, természeti és szellemi emlékeire alapozva, a mai trendeknek megfelelő élményturisztikai kínálat szülessen, növelve ezzel a térség látogatóinak számát tette hozzá.
Az elnyert támogatásból:
- a balatonfüredi Esterházy-kastély nyaralástörténeti látogatóközponttá,
- a badacsonytomaji Kisfaludy út szabadtéri attrakció elemek telepítése által „élménysétánnyá" alakult,
- interaktív kiállítással bővült a Folly Arborétum,
- megújult a Szigligeti vár,
- Hévízen a Festetics sétány egyedi térrendezése nyomán új látogatótérrel bővült a város.
A projekt további eleme volt Keszthely kiemelkedő jelentőségű műemlékének, a Festetics-kastély emblematikus kapujának felújítása, a kastély turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése.
Tihanyban a Visszhang-dombon egy tematikus történeti park létesült, a Tihanyi Apátság előtt megújult a fogadó tér. Szakrális helyként használt Napváró teraszt alakítottak ki az Apátság keleti oldalán és élmény alapú interaktív kiállítás várja a látogatókat az Apátsági Múzeumban. Tihany és az Apátság történetét mutatja be az Uradalmi Magtár komplex fejlesztésével kialakított látogatóközpont.
A projekt részeként mobilalkalmazás is készült, amely a várományos helyszín teljes turisztikai kínálatát tematikusan feldolgozva mutatja be.
Sándor Péter, a Balaton Világörökségért Alapítvány kurátora arról beszélt, jelenleg 168 ország 199 helyszíne, közük 8 magyar számít a világörökség részének. A tapasztalatok szerint csak azok a címre pályázó helyszínek voltak és maradtak sikeresek, ahol a lakosság körében magas volt a világörökségi eszme támogatottsága - hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy a 33 települést érintő Balaton-felvidéki kultúrtáj 2015-ben került fel a világörökségi várományos helyszínek listájára, és milyen feladatokat kell még teljesíteni a cím elnyeréséért.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a Balaton ma reneszánszát éli. A kormány a turisztikát kiemelt stratégiai ágazattá minősítette, amiben a Balatonnak fontos szerepe van. A fejlesztéseket érdemes folytatni - hangsúlyozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)