Sokat kellett várni a Balaton új vízi járművére: egy másik komppal, a Szántóddal és a két, Balaton és Tomaj nevű katamaránnal együtt már 2021-ben elkészült a komáromi hajógyárban, de két évig várakozniuk kellett, mert a Balaton vízállása, valamint az időjárás nem tette lehetővé a Dunán és a Sió csatornán át vezető utat – írja a welovebalaton.hu

A Sió-zsilipet 2023. június 13-án nyitották meg, miután a Balaton elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet.

Az új kompok, amelyek a BAHART és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével jöttek létre, nagyobbak lettek, mint a régiek: 45 méter hosszúak és 11 méter szélesek. A méretüktől függően kb. 24 gépjárművet, 30 kerékpárt és 120 utast képesek egyszerre szállítani.

A kapacitásbővítésére azért is szükség volt, mert a komp utasforgalma 10 év alatt 800 ezerről közel 1,4 millióra emelkedett, és a kerékpárosok száma is több mint a duplájára nőtt. A kompok acélszerkezetének tömege 298 tonna, 11 km elektromos vezeték, közel 4 tonna festék került felhasználásra az építés során.

A felső fedélzet a komp több mint felét lefedi, árnyékot ad az utasoknak és a kocsiknak.

Nyáron várhatóan jóval kellemesebb lesz a klíma a fedélzeten, mint a régi kompokon, ahol az aszfalt átmelegedett a napon. Az új kompon esőben is kiszállhatunk majd az autóból, már ha észrevettük, hogy egyáltalán elindult, olyan csendes. Az emeleti, fűtött (nyáron hűtött) utasfedélzet üvegfalán át látni lehet a távolodó partot. Közel 30 ülőhely és a mosdó kapott itt helyet.

Utasként a teljesen átlátszó falú kapitányfülkébe is beláthatunk, és végignézhetjük, ahogy a komp vezetője érintőképernyőket nyomkodva irányítja a hatalmas, 300 tonnás járművet.

A menetidő rövidebb, az új kompok akár 15 km/órás végsebességet is el tudnak érni (a régebbieké 11 km/óra), a rév elérésekor a manőverezés azonban bonyolultabb és összetettebb folyamat. A 10 perces menetidő mellett mostantól a kompozás a kényelemről is szól majd.

Összesen már hat komp van a flottában.

A régebbi kompokat folyamatosan felújítják, miközben a Tihany nevű komp sincs még teljesen készen, kap egy személyzeti pihenőteret. A beépítés idejére, február második felében felváltja új „testvére”, a Szántód, márciusban pedig mindkét új jármű szolgálatba áll, az új katamaránokkal együtt.

Az Economx már az utazásról is tudósított, amikor a hajók június 21-én szerda délelőtt útnak indultak a komáromi hajógyárból a Dunán. A Sió torkolatáig 272 kilométert tettek meg, majd a Sió-csatornán 121 kilométert csorogva érték el a Balatont. Az összetett logisztikai feladatban a komáromi hajógyár, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és Kirendeltségei, valamint a hajózási társaság munkatársai vettek részt. Veigl Gábor a Bahart vezérigazgatója kifejtette, 40 éve nem történt ilyen mértékű műszaki fejlesztés a balatoni hajózásban. Itt vannak a részletek >>>