A Sonline-nak volt turista, aki elmondta, Szegedről érkeztek, megkóstolták Pálfi Attila balatonmáriafürdői fagylalját, fürödtek egyet, aztán este mentek is haza. Pécsről, Kaposvárról kimondottan jellemző, hogy egy-egy napra ugranak csak el a Balatonra – erősítette meg a portálnak Pálfi Attila.
Tele a hűtőtáska.
Az egyik parti büfében dolgozók szerint a magyar vendégek keveset költenek strandolás közben. Inkább a németek, csehek, lengyelek és szlovákok fogyasztanak, de ők tovább is maradnak – mondta Kovács Rajmund pultos. Míg a külföldiek legalább 4–5 napra érkeznek és ezalatt bátrabban költenek, az egynapos turisták főleg a környékről érkeznek és jobban megnézik, hogy mire költenek.
A hűtőtáskás, egynapos turizmust fellendítette a 67-es gyorsforgalmi út szélesítése is, főleg a Kaposvár és Pécs irányából érkezőknek.
Rohamosan fogy a víz a Balatonból, kibírja még a szezon végéig?
Naponta egy centivel csökken a legnagyobb tavunk vízszintje, de még így is az ideális tartományon belül van. Tartósan csapadékos idő még a láthatáron sincs, de a szakemberek azt mondják, nem lesz baj. Erről itt írtunk bővebben >>>Egyébként augusztus 20-án is érdemes egy napra tervezni, mert akár körpanorámában is láthatjuk a tűzijátékokat a Balatonnál. Mutatjuk, hol lehet nézni a földi vagy légi fényjátékokat a tóparton.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat