Részletfotókat mutattak be a Hyundai legújabb nagy dobásáról, az Insterről. Az új modell egy A-szegmensbe tartozó gépjármű, vagyis egy négy üléses miniautó.
A jármű egyetlen vetélytársa a Dacia elektromos modellje: a Spring lesz, amely jelenleg 8,4 millió forintról indul (árkedvezménnyel és állami támogatással 6 millió is lehet) – írja a Totalcar.
A Hyundai húszezer euró alá célozná az új modell árszabását, ez átszámolva jelenleg 7,9 millió forint.
Azonban az adók miatt ennél némileg drágábban lesz kapható az ázsiai autógyár új járműve.
A Casper szolgált mintául
A fotók alapján csak Dél-Koreában kapható Hyundai Casper EV szolgált mintául az új típus számára, míg az autó LED-jei, az index- és a hátsó pixellámpák az Ioniq 5 és Ioniq 6 modellekről érkeznek. Az Inster beltérről egyelőre nem közöltek képeket.
Az Inster WLTP szerinti hatótávja (vagyis hogy egy töltéssel mekkora távolságot tud megtenni) 355 kilométer lesz, míg az első számú jövőbeli konkurense a Dacia Spring vegyes ciklus szerint 230 kilométerre képes, de elvileg városban a 305-öt is elérheti.
Az új modellt három hét múlva leplezik le a Busani Nemzetközi Mobilitási Kiállításon Dél-Koreában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Orbán Viktor vetélytársra lelt a Balkánon

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Betelt a pohár a lakásbérlőknél

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Hallani sem akarnak a középvezetői kinevezésről a fiatalok

Magyar Péter intőt kapott: ezt ő sem teheti meg
