Az ukrajnai háború megmutatta a készpénzmentes rendszer sebezhetőségét, hogy a kibernetikai kockázatok sokasodása miatt nem teljesen biztonságos a használata. A svéd kormány igyekszik is lelassítani az elektronikus fizetési módok térfoglalását, pedig az ország élen járt a modern jegybank előállításában – írta az Arte, európai platform által készített kisfilm alapján a Telex.
Fordult a kocka, mára náluk használják a legkevesebb készpénzt a világon.
A kártyás és mobilos fizetés mindent visz, egyes üzletek ma már teljesen készpénzmentes módon üzemelnek a skandináv országban.
A svédek két csoport miatt is javasolják a készpénzhasználatot, az egyik a nyugdíjasok köre, a másik pedig azoké, akik családon belüli erőszak áldozatai lettek, mert a digitális fizetés miatt nyomukra akadhat a bántalmazó.
Jön a készpénzkorlátozás az EU-ban: veszélyben a magyar alapjog?
Az Európai Unió 2027-től készpénzfizetési korlátozást vezet be, kereskedelmi és üzleti tranzakciók esetében meghatározva a készpénz maximális összegét, míg a magyar parlament kormánypárti többsége egy nemrégiben elfogadott módosítással úgy döntött, hogy Magyarország Alaptörvényben garantálja a készpénzes fizetés jogát.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye