A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tájékoztatása szerint
a fogyasztóvédelmi hatóság a szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalokkal azonnali ellenőrzésbe kezd az árrésre, a készleten tartásra és a saját márkás termékek arányára vonatkozó előírások betartása érdekében.
Az NKFH
- fokozott ellenőrzésekkel és célzott intézkedésekkel lép fel az árdrágítás ellen;
- kiemelten ellenőrzi az alapvető élelmiszerek, így többek között a tejtermékek és a tojás árképzését, hogy garantálja a verseny tisztaságát és megakadályozza a fogyasztók megkárosítását;
- szigorú ellenőrzéseket folytat majd a jelentős piaci súlyú kereskedelmi egységeknél.
Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az élelmiszerárak csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányrendelet 2025. március 17-i hatálybalépésével egyidejűleg kiemelten ellenőrzik a 30 meghatározott termékkategória tekintetében, hogy
- a kereskedők által alkalmazott árrés ne haladja meg a 2025 januárjában alkalmazott árrés mértékét,
- valamint ne haladja meg a 10 százalékot
- a saját márkás termékek arányára vonatkozó szabályok betartását,
- vizsgája a mennyiségi előírásokra vonatkozó rendelkezések, amely alapján naponta legalább a kereskedő által 2024-ben értékesített átlagos napi mennyiség árusítása kötelező.
A hatóság emlékeztet, hogy a jogszabályok megsértése esetén termék kategóriánként 5 millió forint bírságot szabnak ki, míg a saját márkás termékek arányára és a forgalmazott termékek mennyiségére vonatkozó előírások megszegése esetén akár 2 millió forint is kiszabható lesz termékkategóriánként.
A bírságolásra naponta többször is lehetőség van, magasabb bírságösszeg meghatározásával egyidejűleg.
– közölték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút

Demkó Attila: A remény óriási erő, az ukrán hadsereg még nincs az összeomlás küszöbén

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán
