Magyarországon zéró tolerancia van érvényben a járművezetők alkoholfogyasztásával kapcsolatosan, ami azt jelenti, hogy a közúti közlekedésben semmilyen alkoholfogyasztás nem megengedett: már a legkisebb kimutatható mennyiség is jogsértésnek számít. Tehát míg több európai országban létezik bizonyos alacsony határérték (például 0,2 vagy 0,5 ezrelék), addig nálunk a cél az, hogy a volán mögé ülő ember vérében és leheletében egyáltalán ne legyen alkohol.
Nem véletlen, hogy a sört kedvelő sofőrök inkább az alkoholmentes változatokat választják, mint hogy kockára tegyék a jogosítványukat.
Azonban még a nulla százalékos sörben is lehet 0,5 százalék alkoholtartalom, ezért nem teljesen veszélytelen ennek a fogyasztása autóvezetés előtt. Igaz, gyorsan és jókora mennyiséget kell meginni, hogy jelezzen a szonda
– hívta fel a figyelmet a Somogy megyei hírportál.
Mesterséges intelligencia segítségével ki is számolták, mennyi nullás sört kell meginni ahhoz, hogy azt egy rendőri ellenőrzésnél kimutassa az alkoholszintmérő.
Íme az eredmény:
- Egy fél literes, 0,5 százalékos alkoholtartalmú sörben nagyjából 2 gramm tiszta alkohol található. Magyarországon a jogi határérték a büntetőjogi felelősséghez körülbelül 0,25 mg/l légalkoholnak felel meg, ami nagyjából 0,5 ezrelék véralkoholszintet jelent.
- Ennek eléréséhez egy 80 kilogrammos férfi esetében körülbelül 28 gramm alkohol szükséges, egy 60 kilogrammos nőnél pedig körülbelül 18 gramm.
- Ha ezt elosztjuk a sör egy dobozában található 2 gramm alkohollal, akkor azt kapjuk, hogy egy 80 kilós férfinek mintegy 14 darab, fél literes dobozos sört kellene elfogyasztania rövid idő alatt, míg egy 60 kilós nőnél körülbelül 9 doboz lenne szükséges a határérték eléréséhez.
A fogyasztás mennyisége mellett arra is figyelni kell, hogy ha valaki közvetlenül ivás után fúj a szondába, az átmenetileg kimutathatja az alkoholt, még akkor is, ha valójában a sofőr szervezetében alig, vagy egyáltalán nincs belőle. Ezért a szakértők szerint ellenőrzés előtt mindig várni kellene legalább 15 percet evés-ivás után.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter