A belga söripar, a mexikói tequila-gyártók és a holland Heineken is lobbizott a kormányoknál az idén nyáron, hogy álljanak ellen az ENSZ egészségügyi szervezetének, amely szigorúbb szabályokat akart bevezetni az alkoholfogyasztásra – írta a Reuters. A globális italgyártó iparág vitatja azt az álláspontot, hogy már a legkisebb alkoholfogyasztási szint is kockázatos lenne.

Mivel a pénzszűkében lévő és egyre egészségtudatosabb fogyasztók csökkentik az alkoholfogyasztást, már ez csapást mér a vállalatok profitjára, és akkor érkezett a második csapás, miszerint a WHO és más egészségügyi hatóságok úgy vélik, az alkoholfogyasztás, akár kis mennyiségben is, összefüggésbe hozható bizonyos rákos és más megbetegedések fokozott kockázatával.

Egyre kevesebb sört isznak a németek

A sörértékesítés Németországban 2025 első félévében az előző év azonos időszakához képest 6,3 százalékkal, 262 millió literrel 3,9 milliárd literre csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis nyári jelentése alapján.

Az alkoholgyártók azonban azt mondják, hogy a tudomány bonyolultabb, és azt mutatja, hogy a mértékletes ivás alacsony kockázattal jár.

A Felelősségteljes Alkoholfogyasztásért Nemzetközi Szövetség (IARD) szerint az iparág célja, hogy „visszavegye az irányítást az alkoholvita felett”. Ennek érdekében vezető sörfőzdék és szeszesital-gyártók, növelték a szervezet finanszírozását, hogy aktívabb szerepet játsszon az alkohollal kapcsolatos tudományos vitákban, és ellensúlyozza az egészségügyi szervezetek üzenetét.

A csata jelenlegi gyújtópontja egy új, ENSZ által támogatott megállapodás, amelyet az országoknak szeptember 25-én kell elfogadniuk, és amely célokat tűz ki a nem fertőző betegségek, köztük az alkoholhoz kapcsolódó betegségek kezelésére.

A WHO által támogatott alkohol-ellenőrzési javaslatokat májusban tették közzé, de jelenleg nyilvánosságra hozott változat már azt mutatja, hogy ezeket az intézkedéseket elhagyták vagy gyengítették. A WHO aszerint a folyamatot intenzív lobbizás befolyásolta, amely elsősorban az alkoholipar részéről érkezett.

A Reuters által megtekintett levélből kiderül, hogy májusban, röviddel a megállapodás első tervezetének megjelenése után, a mexikói Nemzeti Tequilaipari Kamara (CNIT), amely a vezető szeszesital-gyártókat képviseli, levelet írt a mexikói kormánynak, hogy más kormányokkal folytassanak tárgyalásokat arról, hogy csökkentsék a WHO nézeteire való hivatkozásokat például az alkohol adójának emelésekor vagy akkor, amikor korlátozzák üzletekben való elérhetőségeket.

És minden javaslat szövege megváltozott...

A szeptemberi tervezetben a javaslatokat már úgy módosították, hogy az országoknak „meg kellene fontolniuk” az adóemelés bevezetését „a nemzeti körülményekkel összhangban”, és „meg kellene fontolniuk… a rendelkezésre állási intézkedéseket”.

A holland söróriás Heineken a a mexikói kormánynak küldött külön levélben azt javasolta, hogy az alkoholreklámok betiltására vagy korlátozására vonatkozó javaslatot módosítsák, és ehelyett a kiskorúaknak szóló reklámokra összpontosítsanak. A megállapodás szeptemberi változatából kikerültek az alkoholreklámok korlátozására vonatkozó felhívások.

A Heineken, a CNIT és a Belgian Brewers kijelentette, hogy nem törekszik az ENSZ-megállapodás gyengítésére, csupán arra, hogy megbízható tudományos adatokkal biztosítsa annak hatékonyságát, mert az alkoholfogyasztás teljes körű szabályozására való összpontosítás kontraproduktív lehet.

Már milliók vannak ebben a csapdában, átfogó stratégia kell

Magyarországon már eléri a kétmillió főt az alkoholbetegek száma, a tinik évente átlagosan több mint 17 liter alkoholt fogyasztanak. Egyre több a beteg, mégis nagyon kevesen kérnek segítséget, hangsúlyozzák a szakemberek. Erről itt olvashat többet >>>