Teljesen kaotikus, mennyire összekutyulva használják a különféle jogi fogalmakat, miközben a kiskorú és a fiatalkorú is például má ...
Egy egész világ azt figyeli, hogyan valósulhat meg a tinédzserek online korlátozása. Ausztrália két napja kitiltotta az oldalakról ...
Görögország úgy határozott, hogy nem engedélyezi a közösségi média hozzáférését 16 év alattiak számára.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy munkacsoportot hoz létre annak érdekében, hogy vizsgálják a közösségi médiára vonatkozó esetleges korlátozások bevezetését a 16 év alatti gyermekek számára, az Ausztráliában bevezetni tervezett szabályok mintájára.
Szerző(k): Zádori BenceKét fürdőbe már nem mehetnek be kiskorúak Budapesten. Ennek indokaként nem jelöltek meg semmit, de a Széchenyi Fürdő Facebook-bejegyzéséhez többen is odaírták, hogy régebben is volt olyan időszak, amikor nem lehetett gyermekeknek látogatni a gyógyfürdőket, mert ez a pihenni és a gyógyulni vágyók érdeke.
Szerző(k): EconomxIsmét elérhetővé tette a weboldalait Franciaországban az Aylo, miután egy bírásági határozat kimondta: a francia hatóságok nem kényszeríthetnek más uniós tagállamokban székhellyel rendelkező vállalatokat, hogy ellenőrizzék az oldalaikra látogatók életkorát.
Szerző(k): Gulyás ÁbelÚjabb vita merült fel az európai uniós tagállamok között, ezúttal a kiskorúak közösségi médiahasználatával kapcsolatban. Franciaország, Spanyolország és Görögország támogatja azt az elképzelést, hogy ezen platformok használatára korhatárt vezessenek be, amely alatt tilos lenne regisztrálni az oldalakra.
Szerző(k): Benkó Eszter