Az Alibaba kínai technológiai konszern legalább 380 milliárd jüant (49,8 milliárd euró) tervez befektetni a mesterséges intelligenciába (MI) és a felhőalapú számítástechnikába az elkövetkező három évben a cég hétfői bejelentése szerint.
Az Alibaba közleménye alapján
az összeget felhőalapú számítástechnikai és mesterségesintelligencia-infrastruktúrájának fejlesztésére szánja.
A forrás elosztásáról vagy konkrét projektekről azonban nem tettek említést.
A kelet-kínai Hangcsou székhelyű csoport, amely egyebek mellett Kína legnagyobb online kereskedelmi platformját (Taobao) működteti, a múlt héten az eladások és a nyereség meredek emelkedéséről számolt be. Az Alibaba részvényeinek árfolyama az év eleje óta hároméves csúcsra emelkedett.
Ez pedig azt mutatja, hogy az e-kereskedelmi cégcsoport költségtudatos fogyasztók bevonzására irányuló stratégiája bejött, és hozzájárult teljesítményének élénkítéséhez – adta hírül a Reuters.
Hszi Csin-ping elnök a múlt héten több nagy kínai magáncég vezetőjével, köztük az Alibaba alapítójával, Jack Mával is találkozott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak