Tirana 400 millió euróért helyezteti át a durresi teherkikötőt, hogy annak helyére az Egyesült Arab Emírségekben székelő Emaar ingatlanfejlesztő 2 milliárd eurós lakó- és tengeri projektje kerülhessen.
Albánia egy holland konzorciumot jelölt ki a durresi teherkikötő áthelyezésére. A cégeket egy öt ajánlattevőt tartalmazó listáról választották ki.
„Arra várunk, hogy ezután a Van Oord Dredging és a Marine Contractors offshore építőipari cégek, valamint a görögországi alapítású Archirodon mérnöki vállalat bemutassa pénzügyi ajánlatait”
– közölte Belinda Balluku infrastrukturális miniszter a közösségi médiában a napokban.
A pályázatot múlt decemberben nyitották meg újra, miután a tavaly júliusban indult eredeti eljárást törölték. A helyi média szerint az eredeti tender nem vonzott megfelelő ajánlatokat.
A projekt első szakaszának költségvetését 39,3 milliárd lekre, mintegy 396 millió euróra becsülik – közölte decemberben a durresi kikötő üzemeltetője. A nyerteseknek 40 hónapon belül be kell fejezniük az építkezés első ütemét.
Az albán kormány teljes mértékben finanszírozni fogja az új kikötő építését
– mondta Edi Rama miniszterelnök.
Az áthelyezést követően a durresi kikötőben az Egyesült Arab Emírségekben székelő Emaar ingatlanfejlesztő 2 milliárd eurós lakó- és tengeri projektje valósul majd meg
– adott hírt róla a Seenews.
Rákosrendezőnek kevesebb mint két hónapja van hátra, így állnak a tervek
Évtizedes viszonylatban körvonalazódnak a rákosrendezői terület fejlesztési tervei, melynek oroszlánrésze a fővárostól függ ugyan, de az állammal való megegyezés is kulcsfontosságú a projekt érdekében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durván bezuhant Trump népszerűsége

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – az új kutatás felforgatja, amit eddig hittünk

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

WSJ: a Trump-hűség lesz a fokmérő az amerikai tisztviselők értékelésénél

Borzalmas baleset az M1-esnél: mentőhelikopter kellett a helyszínre
