Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy spanyol beteg ma jóval nagyobb eséllyel jut hozzá a legkorszerűbb gyógyszeres kezelésekhez, mint egy magyar. Miközben Nyugat-Európa több országában az innovatív terápiák háromnegyede elérhető a betegek számára, Közép- és Kelet-Európában ennek még a fele sem. Magyarország pedig nemcsak a nyugati országoktól marad el, hanem egyre inkább lemarad saját régiós versenytársaitól is.
Az egészségügy finanszírozása sokáig elsősorban szociális vagy jóléti kérdésnek számított. Ma azonban egyre világosabb, hogy a lakosság egészségi állapota, a modern kezelésekhez való hozzáférés és a gazdasági versenyképesség szorosan összefügg. Egy beteg, aki időben megkapja a megfelelő terápiát, nagyobb eséllyel marad munkaképes, kevesebb időt tölt táppénzen, és kisebb terhet jelent az ellátórendszer számára. Ezért is figyelemre méltók azok az adatok, amelyeket az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) hozott nyilvánosságra.
Magyarország fokozatosan veszít a pozíciójából
A számok azt mutatják, hogy Magyarország egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kerül az egészségügyi ráfordítások és a gyógyszerfinanszírozás területén. Miközben a közép-kelet-európai országok összességében közelednek a fejlettebb nyugat-európai államokhoz, a régió országai eltérő sebességgel haladnak. Szlovénia, Lengyelország, Horvátország vagy Bulgária több mutatóban is gyorsabban zárkózik fel, míg Magyarország korábbi előnyös pozícióját fokozatosan elveszítheti.
Az egyik legfontosabb különbség az egészségügyi közkiadások szintjén látható. Míg az úgynevezett EU4-csoportba tartozó országok – Németország, Franciaország, Spanyolország és Olaszország – GDP-jük átlagosan 8,17 százalékát fordítják egészségügyre, addig a közép-kelet-európai régióban ez az arány nagyjából 5,5 százalék. Magyarország esetében mindössze 5 százalék körül alakul
– mondta Szalóki Katalin, az AIPM igazgatója.
A különbségek nemcsak a költségvetési sorokban jelennek meg, hanem az emberek életkilátásaiban is. Az EU4-országokban a várható élettartam átlagosan 83 év körül mozog, míg Szlovénia már elérte a 82 évet. A régiós átlag 78 év, Magyarországon viszont továbbra is csak 77 év körül alakul.
Ez azt jelenti, hogy a magyarok átlagosan hat évvel élnek kevesebbet, mint a nyugat-európai országok lakói.
A gyógyszerfinanszírozás területén még látványosabb a különbség. Az EU4-országokban évente fejenként átlagosan 487 euró jut támogatott gyógyszerekre. A régió átlaga 218 euró, míg Magyarországon az egy főre jutó összeg becslések szerint alig haladja meg a 100 eurót.
Ennek egyik legfontosabb következménye az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférésben érhető tetten. Az új terápiák sok esetben nem csupán kényelmesebb kezelést jelentenek, hanem hosszabb túlélést, jobb életminőséget vagy akár gyógyulási esélyt is.
Míg az EU4-országokban az innovatív készítmények 76 százaléka elérhető a betegek számára, addig a közép-kelet-európai régióban ez az arány mindössze 31 százalék. Magyarországon a rendszerszintű hozzáférés ennél is kedvezőtlenebb képet mutat.
Nemcsak az számít azonban, hogy egy új gyógyszer végül elérhetővé válik-e, hanem az is, hogy mennyi idő alatt – véli Szalóki Katalin. Egy innovatív készítmény támogatott befogadása az EU4-országokban átlagosan 445 napot vesz igénybe. A régióban ugyanez átlagosan 705 nap, vagyis közel kilenc hónappal hosszabb várakozást jelent a betegek számára.
A különbség a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy spanyol beteg sokkal hamarabb férhet hozzá a legújabb onkológiai, ritka betegségeket kezelő vagy más korszerű terápiákhoz, mint egy magyar vagy más közép-kelet-európai páciens. Bizonyos betegségek esetében pedig hónapok vagy akár hetek is dönthetnek az életkilátásokról.
Változtatni kell a gyógyszerbefogadási rendszeren
Az AIPM szerint a probléma egyik gyökere a gyógyszerbefogadási rendszer kiszámíthatatlansága. Az innovatív gyógyszerek támogatásba való bekerülése nem rendszeres folyamatként működik, ezért a betegek és a gyártók számára egyaránt nehezebben tervezhető. A szakmai szervezet szerint egy átláthatóbb, előre tervezhető rendszer nemcsak a betegek esélyeit javítaná, hanem a kutatás-fejlesztési beruházásokat és az egészségipari befektetéseket is ösztönözhetné.
A kérdés így már régen nem csupán egészségügyi ügy. A rosszabb egészségi állapot alacsonyabb foglalkoztatottságot, több betegszabadságot, nagyobb társadalombiztosítási terheket és végső soron lassabb gazdasági növekedést is jelenthet. Egy ország versenyképességét ugyanis nemcsak az utak, a gyárak vagy a beruházások határozzák meg, hanem az is, milyen egészségi állapotban van a munkaereje.
A régió több országa már felismerte ezt az összefüggést, és jelentős forrásokat fordít az egészségügy fejlesztésére. Magyarország számára a következő évek egyik fontos kérdése az lehet, sikerül-e lépést tartani ezzel a felzárkózási folyamattal, vagy tovább nő a távolság a nyugat-európai és a sikeresebb régiós országokhoz képest. A konferencián bemutatott adatok alapján jelenleg inkább az utóbbi forgatókönyv körvonalazódik.