Társadalmi egyeztetést kezdeményezett a kormány a kriptovalutákról szóló törvényjavaslatáról, amely célja, hogy az erről szóló szóló uniós szabályokat a hazai jogrendbe emeljék át.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) kidolgozott törvényjavaslat kiterjed
- a kriptoeszközök Magyarországon történő kibocsátására,
- kereskedési bevezetésére,
- a Magyarország területén végzett kriptoeszköz-szolgáltatásra,
- valamint a felügyeleti feladatok ellátására.
Ez megnyitja az utat a kirptoeszközök bevezetése előtt a hagyományos pénzintézeti szektorban.
A javaslatból az is kiderül, hogy az Magyar Nemzeti Bank (MNB) lesz a kriptoszolgáltatásokat és kriptoeszközöket felügyelő hazai felügyeleti szerv - írja a Portfolio..
A törvényjavaslat szerint bár valószínűleg a pénzügyi szektor intézményei jelennek majd meg főként a kriptopiacon, ugyanakkor a szabályozás tágítja a lehetséges kriptoszolgáltatók körét.
Előírják azt is, hogy szigorúbban kell védeni a fogyasztókat, illetve azt is, hogy mi lenne a teendő egy kibertámadás esetén.
Az Európai Tanács tavaly májusban fogadott el a kriptoeszközök piacáról szóló rendeletet. Ezzel első alkalommal kapott uniós szintű jogi kereteket a kriptó. Itthon a kriptovaluta körül rengeteg kérdés van, sok esetre pedig nincs még meg a megfelelő szabályozás: ilyen például az a kérdés is, hogy mi történik a digitális javakkal, amikor valaki meghal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)