Németországnak nem kell megkerülnie azt a kérdést, hogy jelenleg mennyit költ honvédelemre mivel arra készül, hogy négy éven belül megduplázza a védelmi kiadásait – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár pénteken Berlinben, a balti államok vezetővel folytatott tárgyalásait követő sajtótájékoztatón.
„Ez a legnagyobb erőfeszítés, amit valaha is tettünk a védelmi képességeink megerősítése érdekében” – válaszolta Merz, amikor Donald Trump amerikai elnök kijelentéséről kérdezték, amelyben az amerikai elnök „nevetségesnek” minősítette a német védelmi kiadások jelenlegi szintjét.
„Ahogy a szövetségeseink, mi is nagyon komolyan vesszük az orosz fenyegetést, és fegyverkezünk. Így már 2029-re, tehát jóval a megállapodásban rögzített határidő előtt elérjük a Hágában kitűzött, 3,5 százalékos ráfordítási értéket” – hangsúlyozta a német kancellár a bruttó hazai termékhez viszonyított, védelmi kiadásokra utalva.
Gitanas Nauseda litván elnök a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy országa részt kíván vállalni az Oroszország ellen irányuló nyugati nukleáris elrettentésből, és Litvánia is lehetővé tenné, hogy nukleáris fegyverek állomásozzanak az országban. Elmondta, hogy a néhány napja benyújtott alkotmánymódosítási javaslat lehetővé tenné az erre vonatkozó korlátozás feloldását, hozzátéve, hogy az alkotmánymódosítási folyamat elindításához és a későbbi megszavazásához szükséges szövegtervezet már pénteken el is készült a litván parlamentben.
A tavalyi, hágai NATO-csúcson született megállapodás értelmében a NATO-tagállamoknak 2035-re a jelenlegi 2 százalékról 3,5 százalékra kell emelniük GDP-arányos védelmi kiadásaikat.
