A célunk az, hogy a jövőben a kutatás finanszírozására fordított állami támogatások egységes logika mentén, a párhuzamos intézményrendszerek kiépítésének mellőzésével, a lehető legnagyobb mértékben tudjanak hasznosulni - írta a tudományos és technológiai miniszter Facebook-bejegyzésében, miután kedden társadalomtudományi, valamint élet- és természettudományokkal foglalkozó intézetek főigazgatóival tárgyalt.
Tanács Zoltán közölte, mindannyian egyetértettek abban, hogy a hazai tudományos életnek a kutatóhálózat egységére, kiszámítható, többéves finanszírozásra és a tudományterületek differenciált kezelésére kell épülnie.
Ugyancsak az alapok között említette a kutatás gazdasági és társadalmi hasznosulását elősegítő, a teljesítményt mérő és fokozó mechanizmusokat, a tehetséggondozás és a kutatási kiválóság ösztönzését, a tudomány szabadságát nem sértő jogi és gazdasági megoldást, valamint az intézeti függetlenség tiszteletben tartását. Utóbbit úgy, hogy a hálózatban rejlő együttműködési és hatékonyságnövelési lehetőségeket ki lehessen használni.
A miniszter azt is jelezte, a kormány döntésének megfelelően vizsgálják az Élvonal Alapítvány többéves finanszírozási szerződését is, amely a hazai K+F források jelentős részét teszi ki.
"Az eredeti célokat fontosnak tartjuk, de a jogilag problémás KEKVA-modellben leképezett konstrukció nem alkalmas a kívánt célok elérésére úgy, hogy ne sérüljenek a már létező intézmények és tudományos célkitűzések" - írta.
Tanács Zoltán ígérete szerint a következő napokban még folytatódnak az egyeztetések, és hamarosan már a megoldás részleteinek kidolgozása fog következni.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a választások előtt két hónappal kötött finanszírozási szerződést az Élvonal Alapítvánnyal, amelyet a Nobel-díjas Krausz Ferenc vezet kuratóriumi elnökként. Később Magyar Péter miniszterelnök arra kérte az alapítványt, hogy fizesse vissza a kiutalt előleget.
Az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványt tavaly novemberben hozták létre, hogy legalább 25 nemzetközileg elismert, világszínvonalú kutató, valamint 50 kiemelkedően tehetséges fiatal kutató számára hozzon létre nemzetközi mércével is versenyképes kutatási környezetet.
