Amennyiben újraindul az orosz kőolaj szállítása a Barátság kőolajvezetéken, Szlovákia készen áll arra, hogy jóváhagyja az EU 20. Oroszországgal szembeni szankciós csomagját - jelentette ki Juraj Blanár szlovák kül- és európai ügyekért felelős miniszter az Európai Unió Tanácsának ülése után kedden éjjel.
"Készen állunk az Oroszországgal szembeni 20. szankciós csomag támogatására is, mivel értékelésünk szerint annak nem lesz hatása a szlovák gazdaságra. Azonban ezt csak akkor tesszük meg, amikor a Barátság kőolajvezetéken keresztül megérkezik a az orosz kőolaj Szlovákiába" - jelentette ki Juraj Blanár, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
"Egyelőre csak azt tudom megállapítani, hogy nincs ilyen információnk, és erről tájékoztattam kollégáimat és a tanácsot is, hogy ez egy politikai döntés, amely Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök azon politikai döntéséből indul ki, hogy nem engedte az olajat Szlovákiába és Magyarországra" - tette hozzá a miniszter az MTI beszámolója szerint.
A szlovák külügyminiszter kitért az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós kölcsönre is. Azt mondta: azzal, hogy az unió tavaly decemberben jóváhagyta a hitelt, és Szlovákia - Magyarországgal és Csehországgal együtt - nem vesz részt abban, számukra "ez a téma lezárult." Ami azonban a Barátság kőolajvezetéken történő kőolajszállítás újraindítását illeti, az "egy nagyon fontos kérdés számunkra" - mondta.
Előzőleg António Costa, az Európai Tanács elnöke köszönetet mondott Kijevnek azért, hogy Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, és újra üzembe helyezhető a vezeték. Zelenszkij kedden a Telegramon közölte, hogy az Európai Unióval folytatott egyeztetéseknek megfelelően Ukrajna elvégezte a javítási munkálatokat.
