Niszkács Annával abból az alkalomból beszélgettünk, hogy az Economx 2026 április 22-én megrendezésre kerülő Money Talks ’26 Üzleti konferenciáján az „Akik megálmodták és akik tovább viszik: új generációs menedzserek” kerekasztal beszélgetésének egyik előadója lesz.
Niszkács Anna több mint két évtizede része a Gerbeaud világának, ahol szó szerint „belenőtt” a vendéglátásba.
A ranglétrát végigjárva az értékesítési és marketing területet vitte jó pár évig, majd 2016-tól már édesanyjával közösen vezette a céget, 2020 elején pedig átvette az irányítást egyedüli ügyvezetőként. A generációváltás tudatos folyamat volt, de az időzítés drámai fordulatot hozott.

A generációváltás 2020 februárjában történt, közvetlenül a Covid-járvány kitörése előtt.
„Érdekes párhuzam, hogy édesanyám 2000-ben válságmenedzserként került ide, és én 2020-ban, amikor egyedüli vezetővé váltam, akkor ugyanúgy egy elképesztően mély válságba került a cégünk a pandémia miatt” – elevenítette fel.
A járvány gyakorlatilag egyik napról a másikra állította le a cég működését. A korábban 250 főt foglalkoztató vállalatnál 150 embertől el kellett búcsúzni, miközben a túlélés vált a legfontosabb céllá.
A Kávéház mellett a céghez tartozik Magyarország első két Michelin-csillagos étterme, az Onyx, valamint rendezvénytermek, kiterjedt catering szolgáltatások, a budai Gábor Áron és Orló utca sarkán található, „brancsoló” helyként elhíresült Émile Ház, illetve a XXII. kerületi Bányalég utcai termelő üzemük, ahol a macskanyelvet, a konyakmeggyet, és az összes péksüteményt, süteményt készítik gépesített manufaktúrában, és ahol a pandémia kezdetén hirtelen megállt az élet.
Komoly kihívást jelentett abban az időszakban a válságmenedzselés, de elképzelhetetlen volt, hogy feladjuk vagy abbahagyjuk, én akkor több száz millió forintnyi hitelt vettem föl azért, hogy finanszírozni tudjuk a forgóeszközeinket, amiben benne volt természetesen a bérköltség is
− fogalmazott.
A világjárványból a cég megerősödve jött ki, hiszen a teljes Kávéházat megújították, az Onyx éttermet átalakították, illetve még mindig zajlik a termelőüzemük fejlesztése, ahol kiemelt szerepet kap a „Gerbeaud kocka”, egy hosszabb eltarthatóságú, modernizált termék, amely a retail irányba nyit új lehetőségeket.
A krízis azonban nemcsak túlélésről szólt, hanem átalakulásról is.
Niszkács Anna hisz a közös sikerben. Új menedzsmentstruktúrát épített ki, nagyobb felelősséget adott a vezetőknek, és szakított a hagyományos, tekintélyelvű irányítással. Az új szemlélet a felhatalmazásra és az együttműködésre épül, amely szerinte hosszú távon erősebb és sikeresebb szervezetet eredményez.
„Szeretem látni azt, amikor szárnyal mindenki”
– hangsúlyozta az ügyvezető, aki az idei év kihívásaival kapcsolatban az első helyen említette az elképesztően rossz költési hajlandóságot. Nagyon érezni azt, hogy mind az európai, ezen belül a magyar emberek nagyon odafigyelnek arra, hogy mit, mire és mennyit költenek.
Véleménye szerint az utazási kedv is csökkent. Jelen pillanatban Magyarországon nem azok a turisták vannak, akik sokat szeretnek költeni, a kisebb pénztárcájú vendégek látogatják Budapestet, és ez elképesztően érinti őket is.

Úgy látja, függetlenül attól, hogy egyre több szép ötcsillagos szálloda nyílik a fővárosban, de még mindig kevés, amit egyébként mondjuk a divat terén Budapest nyújtani tud a luxusutazóknak.
A vendéglátásban szerinte nagyon szépen haladunk, viszont nincs elég tehetősebb vendég ahhoz, hogy a budapesti csúcsgasztronómiás éttermek telt házzal üzemeljenek.
„Ez azt jelenti, hogy mintegy 300-400 vendégre lenne szükségünk egy-egy este ahhoz, hogy az a 10-12 fine dining étterem a magyar fővárosban prosperáljon. Nincs annyi fizetőképes vendég, aki 100 ezer forintot el tudna költeni egy vacsorára, és ez nem ad okot optimizmusra”
– mutatott rá Niszkács Anna, aki azért sem bizakodó, mert túl sok háború van a világon, márpedig a turizmus a béke iparága.
„Akkor jönnek hozzánk a vendégek, amikor nyugalom és béke van”.
Niszkács Anna elárulta, a Gerbeaud jelentette színvonalból, minőségből nem szeretnének engedni, bár lehet, hogy egy kicsi nehézségük is van most emiatt, de hisz abban, hogy ez hosszú távon megtérül.
Az elmúlt két évben megújult a Kávéház teljes enteriőrje, a belső- és külső bútorzat, a tálalóeszközök, a formaruhák, a függönyök, a székek, a szőnyegek.

„Elképzelhető, hogy idővel kissé túl elegánssá váltunk, és ez visszatarthat néhány vendéget a betéréstől. Ugyanakkor hiszek abban, hogy mindig előre kell tekintenünk, és folyamatosan a lehető legjobbat kell nyújtanunk. Meggyőződésem, hogy mi magas színvonalat képviselünk, és bízunk benne, hogy a vendégek is felfedezik és továbbra is értékelik ezt” – fűzte hozzá.
Diákmunkásként kezdte
Niszkács Anna élete 2000 óta szorosan összefonódik a Gerbeaud Kávéház történetével, amely az ikonikus Vörösmarty téren áll. Pályáját diákmunkásként kezdte, majd különböző gyakornoki és később vezetői pozíciókban szerzett tapasztalatot a pénzügy, a marketing és az értékesítés területén. 2016-tól édesanyjával közösen irányították a vállalatot, 2020 eleje óta pedig egyedüli ügyvezetőként vezeti a céget. Az elmúlt másfél évtizedben munkája meghatározó szerepet játszott a vállalat fejlődésében: a klasszikus értékek és hagyományok megőrzése mellett új egységek létrehozásával is hozzájárult a cégcsoport bővüléséhez.
A Covid-időszak gazdasági és működési kihívásai ellenére vezetésével a vállalat stabilizálódott, működési kultúrájában megújult, miközben hű maradt a tavaly 160 éves Gerbeaud márka hagyományaihoz, és folyamatosan nyitott maradt az innovációra. Ma a közel 200 főt foglalkoztató Gerbeaud Gasztronómia Kft. a Kávéház mellett az ismert metamorfózison átesett Onyx Étteremet, a budai törzshelyként működő Émile Házat, a Gerbeaud Cateringet, valamint a XXII. kerületben található cukrászati termelőüzemet is üzemelteti.

