BUX 135724.68 1,64 %
OTP 42490 3,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Parragh László megérti a vállalkozók aggodalmát, de ezt meg kellett lépni

A magyar piac és a gazdaság védelme érdekében változhat a versenytörvény, ha az Országgyűlés megszavazza az igazságügyi tárgyú törvénymódosító csomagot. A javaslat szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új hatásköröket kaphat.

2024. április 4. csütörtök, 08:54

Fotó: Index / Szollár Zsófi
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint
régóta napirenden van, hogy az 
állam a piac szabályozottabb működése és a
túlzott vállalati erőfölény kialakulásának megakadályozása érdekében
meghozhasson olyan 
intézkedéseket is, amelyek adott esetben a magántulajdon
korlátozásával is járhatnak – írta meg a
Mandíner.

Ez összhangban van a nemzetközi és az uniós gyakorlattal is,
számos nyugati országban évtizedek óta, Amerikában több mint egy évszázada
megvan erre az államnak a lehetősége – tette hozzá. A kamara elnöke példaként
említette például azt a kötelezettséget, hogy az adott vállalat irányításában
az állam kijelölhesse a tisztségviselőjét, vagy előírhassa egy adott vállalat
feldarabolását, hogy meggátolja a túlzott piaci erőfölény kialakulását.

Az Európai Unióban jelenleg is a nagy monopóliumok kialakulásának megakadályozását célozzák például a készülő digitális törvények.

Parragh László szerint egyik fél igazsága sem kérdőjelezhető meg.

Megérti, hogy a vállalkozásoknak ez aggasztó lépés,
ugyanakkor a magyar piac és a gazdaság védelme érdekében szerinte időszerű szabályozás,
amely a nyugat-európai országok mindegyikében régóta létezik, ám nálunk nem
alakult ki. Az elnök hozzátette:

a jelenleg hatályos versenytörvény nem ad lehetőséget ezekre a „trösztellenes” lépésekre, a módosítással ugyanakkor már lesz lehetősége fellépni az államnak a piaci versenyt súlyosan torzító magatartással szemben.

Mint mondta, a jelenlegi geopolitikai helyzetben
nemzetbiztonsági érdek, hogy a magántőke érdekei összhangban legyenek az állam
érdekeivel.

A GVH tervezett új hatásköre német mintán alapul.

A német versenytörvény egyik szakasza arról rendelkezik,
hogy a német versenyhatóság jogosult kijelölni olyan vállalkozásokat, amelyek
piacokon átívelő kiemelkedő jelentőséggel rendelkeznek.

Több ponton változott a versenytörvény január elsejével, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eszköztára bővül, a cégek adminisztratív terhei csökkennek. Erről itt írtunk részletesen >>>

A GVH közleménye
szerint, Rigó Csaba Balázs elnök úgy véli, „a versenytörvény módosítására
irányuló törvényjavaslatban a jogalkotó messzemenőkig szem előtt tartotta a
jogállamisági szempontokat a tisztességes piaci verseny és a magyar fogyasztók
védelme érdekében."

Szerinte az új hatáskör vonatkozásában is maradéktalanul
érvényesülnek a garanciális biztosítékok, hiszen az alkalmazás feltételei
kizárólag versenyfelügyeleti eljárásban dőlhetnek el, továbbá a kijelölő és
kötelezettséget meghatározó független versenytanácsi határozattal szemben
közigazgatási per indítható.

L. K.
L. K.

Ez is érdekelhet