Li Csiang kínai
miniszterelnök Bernben találkozott Viola Amherd svájci államszövetségi
elnökkel, és megállapodtak a két ország közötti szabadkereskedelmi kapcsolatok
elmélyítéséről. E célból megállapodtak egy közös tanulmány véglegesítésében. Ez egy fontos lépés újabb tárgyalások felé – közölte a svájci
kormány.
Kína azt is
bejelentette, hogy ezentúl egyoldalú vízummentességet biztosít Svájcnak, amely
pedig könnyebb vízumügyintézést biztosít a kínai állampolgároknak és
befektetőknek.
A két vezető a davosi Világgazdasági Fórumot (WEF) megelőzően tárgyalt egymással.
Megállapodtak abban is, hogy még az idén újabb kétoldalú találkozóra kerítenek
sort, amelyen lesz külügyminiszteri szintű stratégiai egyeztetés, és
munkacsoport-találkozókat tartanak pénzügyi, energetikai, oktatáspolitikai
témában, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának ügyeiről is konzultálnak.
A kínai
miniszterelnök szerint a két országnak még több közös területen kellene
együttműködnie, mint például a vámügyek, illetve elősegíteni és megerősíteni az együttműködést a zöld átmenet, a pénzügyek és a digitális gazdaság terén.
A diplomáciai kapcsolatok 74 évvel ezelőtti megteremtése óta a kétoldalú kapcsolatokban nagy előrelépést sikerült elérni
– mondta Li, aki a legmagasabb
rangú kínai tisztségviselő, aki Svájcba utazott Hszi Csin-ping elnök 2017-es
látogatása óta.
