Várhatóan nem emelkedik a fenyőfák ára az idei karácsonyi
szezonban, ezt mondják az ország legnagyobb fenyőtermelő vidékén, a Zala
vármegyei Surdon – tudta meg ATV
Híradója.
Surdon és környékén termelik a gazdák az ország fenyőfáinak
jelentős részét. Még nem vágják a fákat a meleg időjárás miatt, de legalább két
hetet várnak, de már tervezik a szezont a termelők.
Az embereknek nagyon kevés a pénzük, és nem csak karácsonyfát kell vásárolni, hanem mindent mást is az ünnepekre
– mondta az ATV híradónak egy őstermelő.
Az eddigi információk alapján nem kell drágulásra számítani a halpiacokon sem.
A Hortobágyi Halgazdaság vezetője szerint a tavalyi
sokkszerű drágulás után idén helyreállt a rend.
Csökkentek a takarmányárak, normalizálódtak az energiaárak, így már novemberben lesz elég jó minőségű magyar hal a piacon. Nagyjából ugyanazokkal az árakkal fognak találkozni a vásárlók a karácsonyi halpiacon, mint tavaly
– nyilatkozta a
televízió stábjának Simon Károly, a Hortobágyi Halgazdaság vezérigazgatója.
