BUX 132608.72 0,43 %
OTP 41570 1,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vett egy MR-gépet a kisalföldi faluba, miután hónapokat kellett várni a vizsgálatra

Egy agrármérnöknek néhány éve közel egy évet kellett várnia egy MR-vizsgálatra, mára vett egy ilyen gépet egy kisalföldi faluba, és nyitott egy diagnosztikai központot, mert bízik a befektetése megtérülésében.

2023. október 24. kedd, 13:33

Németh Levente – akit egyébként agrármérnökként mutat be a Forbes – öt-hat évvel ezelőtt jelentkezett egy MR-vizsgálatra, majd azzal szembesült, hogy 6-12 hónapot kell várnia a vizsgálatra, szerinte ma már másfél éves várólisták is vannak. Nemrég istálló és pajta állt abban a falusi utcában, ahol most egy olyan gép működik, aminek havi szinten milliókba kerül csak az áramfogyasztása is. Németh Levente, amikor meghallotta, mennyit kell várni egy MR-vizsgálatra, el kezdett számolni. Szanyon létrehozta az ország első falusi diagnosztikai központját.

Kómaszerű állapotban a kórházi várólisták – mutatjuk a friss számokat
Szeptember végén 40,3 ezer beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra az állami egészségügyben, tavasszal ettől valamivel kevesebben, 39,7 ezren vártak a műtők előtt. Az egészségbiztosító arra számít, hogy az újabb többletforrásoktól hamarosan a pandémia előtti szintre mérséklődik a várakozó betegek száma, ami akár 12 ezer fős betegszám lefaragást is jelenthet.

Németh Levente a Forbesnak elmondta, hogy

nem azért építette fel az MR-diagnosztikai központot a kisalföldi faluban, mert sokat kellett várnia, hanem sokkal inkább azért, mert „biztos abban, hogy a befektetés megtérül”.

Az MR-gépet az Egyesült Államokból vásárolta, pontos összeget a Forbesnak sem mondott, de annyit azért elárult, hogy „kilencjegyű” összegről van szó, azaz százmilliós beruházásról beszélhetünk. Elmondása szerint a megtérülést kockás papíron nem számolta ki, de „a mezőgazdaságban megszokott tízéves távlatban” számol, és egyelőre a magánszolgáltatóknál jellemző 50-100 ezer forint közötti MR-vizsgálatoknál olcsóbban dolgoznak.

„Nem hirtelen akarok meggazdagodni: ameddig csak tudjuk, tartjuk ezeket az árakat” – fogalmazott az áprilisban alapított NL Medical Kft. tulajdonosa, hozzátéve, hogy „a gép sok áramot fogyaszt, ezért az energiaárakon is múlik”, hogy ezeket az árakat meddig tudják tartani.

Károly Gábor
Károly Gábor

Ez is érdekelhet