BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megragadta az alkalmat Kína, meghallgatja a másik oldalt

Hszi Csin-ping kínai elnök úgy véli, Kína és az Egyesült Államok kapcsolatai a legfontosabban a világon.

2023. október 9. hétfő, 17:09

A kínai állami média szerint Hszi megemlítette, hogy több amerikai szenátort is szívesen látnak Kínában és reméli, hogy a két ország törvényhozói eszmecseréket folytatnak egymással.

A kínai elnök Chuck Schumer amerikai szenátusi vezetővel találkozott Pekingben hétfőn. A szűk szenátusi többségben lévő demokratai párti frakció vezetője kétpárti kongresszusi küldöttség élén tartózkodik Kínában, később Dél-Korában és Japánban tesz látogatást.

Tavaly fogadtak el az Egyesült Államokban törvényjavaslatot a félvezetők és más technológiák kínai exportjáról, ami után Schumer és a demokrata párti vezetők azt modták, hogy törvényben fogják korlátozni a Kínába irányuló technológiatranszfert, amellyel elrettentik Kínát, hogy Tajvanban konfliktust indítson, valamint, hogy az amerikai tőke kínai vállalatokhoz kerüljön.

Schumer ennek kapcsán megismételte: utazása célja, hogy egyenlő feltételeket kaphassanak az amerikai vállalatok, és gazdasági kölcsönösség alakuljon ki. Biztosította továbbá, hogy Washington nem törekszik konfliktusra Pekinggel.

A szenátus vezetője azt mondta, Kínának is egyenlő feltételeket biztosítania az amerikai vállalatok és munkavállalók számára. Hozzátette, sok amerikai nem hiszi, hogy most megvan ez a tisztességes bánásmód.

Lehet, hogy Kína sosem előzi meg Amerikát
A kínai gazdasági növekedési lassulása, az ázsiai országban jelentkező strukturális problémák miatt sok előrejelzés módosul. Korábban mindenki alapnak tekintette, hogy Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, egyelőre azonban úgy tűnik, senki nem tudja elnyerni ezt a címet az Egyesült Államoktól.
Bővebben--->
Zádori Bence
Zádori Bence
Újságíró

Ez is érdekelhet