A közleményben kiemelték, hogy
a cégek 45 százaléka tartja reálisnak, hogy támogatáshoz juthat, ami alig marad el az elmúlt két évre jellemző 50 százalék körüli értéktől. A bank szerint ez az arány a következő negyedévekben akár újra emelkedő pályára kerülhet, ugyanis az igazságügyi reform elfogadásával 13 milliárd eurónyi forráshoz nyílhat meg az út.
A K&H Magyarországon 2004 óta készít negyedéves kkv
bizalmi indexet, a legutóbbi mérés 2023. február 20. és március 17. között
történt, 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti
társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A kutatásban a vállalkozások
gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 tényezőt vizsgálnak.
Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés
támogatás vezetője a arra hívta fel a figyelmet,
a területfejlesztési tárca szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs program Plusz (Ginop Plusz) keretében a vállalkozások számára foglalkoztatási célú felhívások már nyár elején, míg technológiafejlesztési pályázatok várhatóan az év végén megjelenhetnek.
A K&H felmérése szerint a mezőgazdasági és az ipari
cégek tartják a legvalószínűbbnek, hogy uniós támogatáshoz jussanak.
Mindkét területen ez az arány egyaránt 59 százalék.
Előbbieknél ez 12 százalékpontos visszaesés, az utóbbiaknál pedig 13
százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest. A kereskedelemben nem
változott az előző negyedévhez képest a 43 százalékos arány, legkevésbé a
szolgáltató szektor – 38 százalék – tartja reálisnak uniós forrás elnyerését – írják a közleményben.
A kevesebb kiírás azt eredményezte, hogy jelenleg mindössze
a kkv-k 15 százaléka találkozott olyan kiírással, amely érdekelheti a céget. Az
index történetében ennél alacsonyabb arány, 12 százalék, mindössze egyszer,
2016-ban fordult elő. Ennek következtében csökkent az egy vállalkozásra eső
benyújtott pályázatok aránya is. A kkv-k átlagosan 1,3 pályázatot adtak be
cégenként az elmúlt egy évben, szemben a korábban jellemző 1,5-1,7 értékkel – részletezte a közleményben az eredményeket a K&H kkv marketing és
értékesítés támogatás vezetője.
