Elon Musk úgy fogalmazott, morálisan helytelen a távmunka és az
embereknek
le kell szállniuk az istenverte erkölcsi lóról az otthoni munkával.
A milliárdos a CNBC-nek adott interjújában azt mondta, tavaly
nyáron ultimátumot adott a Tesla dolgozóinak,
vagy visszatérnek az irodába legalább heti 40 órára, vagy mondjanak fel. Néhány
héttel később pedig már azt is nyomon követte, hogy mikor léptek be az
alkalmazottak az irodába.
Musk a Twitter alkalmazottaival is ezt tette, nem
sokkal azután, hogy átvette a céget.
Elon Musk az erős szavakat azért intézte a távmunkában dolgozókhoz, mert nem tudja elfogadni, hogy mások ezt nem tehetik meg, mint például a gyári munkások
A Tesla vezérigazgatója hozzátette, hogy szerinte van néhány
kivétel és nem várja el a dolgozóktól, hogy ugyanannyi munkát végezzenek, mint
ő, „csak 40 órát töltsenek bent” az irodában, kevesebb mint öt hivatali napon
belül.
Musk annak az egyenlőtlenségnek adott hangot, hogy a járvány
kezdetekor a Tesla megadta a távmunka lehetőségét az irodai dolgozóknak, de a
gyári munkásoknak továbbra is be kellett jönniük a műszakba.
