Ellehetetlenítette a magyarországi pilótaképzést a kormány állítják az ezzel foglalkozó szervezetek. A Lázár János által irányított Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) számos díjtételt drágított meg különböző mértékben, két alapvető fontosságú engedély esetében azonban tizenhétszeres, illetve harmincháromszoros lett az emelés mértéke – tudta meg a 24.hu.

A pilótaképző szervezetek szerint ez visszavetheti a jelentkezők számát.

A tárca az „egyes közlekedési tárgyú törvények módosítása” néven futó csomaggal számos közlekedési terület szabályozásába avatkozott be, így megváltoztatta 

  • a szabályszegések helyszíni eljárásait,
  • a tranzitfuvarozás szabályait,
  • és a légiközlekedési eljárások feltételrendszerét is.

Ezt a díjemelést a törvénymódosítást megelőző fél évre visszamenőleg is behajtják.

Az új jogszabály szerint ugyanis „a felügyeleti díj és a 2023. január 31. napjáig befizetett felügyeleti díj különbözetét 2023. szeptember 30. napjáig kell megfizetni”.

A repülőorvosok éves felügyeleti díjánál még drasztikusabb a tarifaemelés, 60 ezer forint helyett kell 2 milliót fizetni.

A pilótaengedély megszerzéséhez – a gépkocsira érvényes jogosítványhoz hasonlóan – kötelező az orvosi alkalmassági vizsgálat és a gyakorló pilóták számára is kötelező a rendszeres alkalmassági.  A 40 és 60 év között pilóták esetében például fél év, a 60 év felettiek esetében pedig negyed év az orvosi engedély érvényességi ideje. Ezt csak a repülőorvosok adhatják ki. A vizsgálatok díja most 20-30 ezer forint körüli mozog és ez is jelentősen megemelkedik majd, mivel az orvosok engedélyei is megdrágultak.

Ezek a hosszabbítási vagy engedélymódosítási eljárások a környező országokban és Nyugat-Európában a most bevezetett díjak töredékébe kerülnek.

  • Szlovákiában az egypilótás ATO-díj 160 euró, a kétpilótás 500 euró,
  • Ausztriában pedig 350 euró körüli összeget kérnek a hatósági pecsétért.

Néhol egy kisebb alapdíj mellett óradíjat számolnak fel az évente ismétlődő eljárások elvégzéséért, de a végösszegek így sem lépik túl a 100–200 ezer forintnak megfelelő sávot.

A korábbi években a kedvező árak miatt kifejezetten sok külföldi érkezett Magyarországra azért, hogy itt tegye le a pilótavizsgát. A pilótaturizmus mára visszaesett, ám a képző szervezetek szerint a mostani díjemelés végképp megadja a kegyelemdöfést a külföldi bevételi forrásaiknak. A hazai érdeklődők száma is visszaesett. A koronavírus-járvány idején drasztikusan visszaesett a különféle légiközlekedési képzésben résztvevők száma. A cégek viszont a mostani hatósági díjemelést kénytelenek lesznek tovább hárítani, ami ismét csökkentheti a jelentkezők számát.

Videó: nem nyílt ki a Boeing első futóműve, a pilóta így is gond nélkül landolt

Kényszerleszállást hajtott végre szerdán Észak-Karolinában a Delta Air Lines egyik repülőgépe fedélzetén 96 utassal. A pilóta „simán” letette a Boeinget, amelynek nem nyílt ki az első futóműve. Bővebben >>>