Rekordszintre, 11 200 milliárd forint fölé ugrott februárra a lakossági számlákon lévő folyószámlabetétek állománya, vagyis tovább nő a lekötés nélküli pénzek mennyisége a lakosságnál. Pedig már a klasszikus lekötött betéteknél is akadnak versenyképes kamatokat kínáló konstrukciók a bankoknál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A pontosan 11 238,8 milliárd forintnyi, lakosságnál lévő látra szóló és folyószámlabetétek állománya éves összevetésben több mint 16 százalékos növekedés a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint.
A teljes lakossági betétállomány több mint 84 százaléka lekötés nélkül pihen a folyószámlákon, amire szintén nem akadt eddig példa
– hívta fel a figyelmet Gergely Péter, aki szerint a megugrásban nyilvánvalóan meghatározó szerepük lehet a lakossági állampapírok kamatkifizetéseinek is, amelyek az első negyedévben több száz milliárd forinttal dobhatták meg a kimutatott állományt. Hozzátette: arra is számítani lehet, hogy
ekkora mennyiségű szabad pénz nem marad tartósan a lakossági számlákon, előbb-utóbb helyet keres majd magának.
Vannak lehetőségek a pénzek lekötésére:
- A Gránit Bank eBank nevű konstrukciójánál most évi 6,5 százalék az akciós kamat: a betét futamideje három hónap, a leköthető összeg pedig minimum 50 ezer, legfeljebb 30 millió forint lehet. Az eBank betétnél az akciós kamat feltétele ugyanakkor, hogy friss megtakarítást helyezzen el az ügyfél, és rendelkezzen aktivált mobilbankkal a pénzintézetnél, és havonta legalább 400 ezer forint jóváírás érkezzen a számlájára.
- A Gránit Bank a rövid lejáratú forintbetéti konstrukciók között szintén kínálatban tartja a KamatMax betétjét, ahol a futamidő hat hónap, az elérhető éves kamat pedig 5 százalék. Itt az a feltétel, hogy az ügyfél a futamidő alatt havonta legalább 20 ezer forintért – vagyis összesen 120 ezer forintért - vásároljon a Gránit Bank által kibocsátott kártyával.
- A MagNet Banknál a Prizma betéttel lehet kedvező éves kamatokat elérni. Ennél a konstrukciónál több futamidő is létezik: a legmagasabb, évi 6,62 százalékos kamatot a három hónapos lejáratnál lehet elérni, míg a hat hónapos futamidőnél évi 6,45, a 12 hónaposnál pedig 4,61 százalékos az elérhető éves kamat. Itt a legkisebb leköthető összeg 500 ezer forint, ami kizárólag új forrás lehet.
- Az OTP Bank Prémium Forint Betétjénél most 6 százalékos az éves kamat – itt a lejárat egyébként hat hónapos –, viszont ebbe a konstrukcióba kizárólag azok az ügyfelek helyezhetik el megtakarításaikat, akik rendelkeznek lakossági Bázis Számlával, amihez Prémium Next szolgáltatás is kapcsolódik.
Két pénzintézet a befektetési jegyekkel kombinált betéteket is visszahozta a kínálatba:
- A CIB Bank CIB Tandem megtakarítás nevű kombinált betétjénél a betéti részbe egyharmad, míg a befektetési részbe kétharmad része kerül az elhelyezett összegnek. A betéti rész futamideje 3 hónap, a legkisebb, itt elhelyezhető összeg pedig százezer forint. A betéti részre fizetett kamat ennél a konstrukciónál alapesetben évi 7 százalék, ám a prémiumbanki (Magnifica néven futó) szolgáltatásra jogosult ügyfeleknek évi 10 százalékos kamatot kínál a pénzintézet.
- A Gránit Bank Hozampáros néven futó betétjénél 4 hónapos futamidőre lehet lekötni a pénzt, évi 8 százalékos kamat mellett. Ennél a terméknél fele-fele részben oszlik meg a betéti részben és a Gránit befektetési jegyekben elhelyezett összeg, amelynek el kell érnie a 200-200 ezer forintot. Fontos feltétel viszont, hogy ez a konstrukció csak a pénzintézethez frissen behozott pénzzel vehető igénybe.
Közel 3800 milliárd forint ragadt be 4-5 százalékos kamatozású állampapírban
A jelek szerint megtette hatását az év első negyedévében 5,3 százalékra mért átlagos infláció: rengeteg pénzt hagytak a befektetők a kamatok leesése után inflációkövető Prémium Magyar Állampapírokban. Az Economx számításai szerint közel 3800 milliárd forintnyi a mindössze 4-5 százalékon kamatozó PMÁP-megtakarítás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Pár napra lőttek az éjszakai metrózásnak

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!

Egy napra kinyitja a pénzcsapot a Mol
