útlezárás

05.
05.
15:25
Figyelmeztet a rendőrség: jelentős útlezárások lesznek Budapesten a hétvégén

Figyelmeztet a rendőrség: jelentős útlezárások lesznek Budapesten a hétvégén

A Giro d'Italia Grande Partenza kerékpárverseny előkészületei és futamai miatt a fővárosban jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani pénteken a délelőtti órákban és szombaton egész nap - figyelmeztet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az esemény szervezőcsapata folyamatosan frissülő közlekedési térképet tesz közzé az összes forgalmi korlátozásról és lezárásról.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
24.
13:18
Lezárták az utat a dolgozók a hatvani Bosch-gyár előtt

Lezárták az utat a dolgozók a hatvani Bosch-gyár előtt

Március 24-én két órán keresztül félpályás útlezárást tartott a Robert Bosch hatvani gyára mellett lévő útszakaszon a helyi szakszervezet. A "Le a Maszkkal!" című demonstráció a kötelező munkahelyi védőmaszk-használat ellen irányult, a járműipari multi hazai telephelyein ugyanis - a kormány enyhítése ellenére - továbbra is kötelező szájmaszkot viselni, immár megszakítás nélkül két éve. A Bosch szerint azonban továbbra is fontos az esetleges munkahelyi fertőzések megelőzése, adataik alapján jelenleg több mint 100 aktív koronavírus-fertőzött kollégájuk van.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
19.
10:27
Útlezárással tiltakoznak a kötelező maszkviselés ellen a hatvani Boschnál

Útlezárással tiltakoznak a kötelező maszkviselés ellen a hatvani Boschnál

Félpályás útlezárással tiltakoznak a Bosch munkavállalók a kötelező munkahelyi védőmaszk használata ellen - adta hírül lapunknak az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz).

Szerző(k): K. Kiss Gergely
10.
21.
17:22
Lezárják fél Budapestet a hétvégén

Lezárják fél Budapestet a hétvégén

Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt lezárásokra kell készülni Budapest belvárosában pénteken és szombaton - közölte a kozut.bkkinfo.hu csütörtökön.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
09.
14:48
Autósok figyelem: 6 km hosszú a dugó az M1-esen, hatalmas a sor Románia felé

Autósok figyelem: 6 km hosszú a dugó az M1-esen, hatalmas a sor Románia felé

Az M1-es autópályán mindkét irányban sávlezárással kell számolni. A csanádpalotai átkelésnél 7 km hosszú a kamionsor - írja honlapján az Útinform.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
05.
14:31
Nagyot kell kerülni Veszprém mellett egy útlezárás miatt

Nagyot kell kerülni Veszprém mellett egy útlezárás miatt

2021. október 5-től, vagyis mától lezárják Veszprémben a Budapesti csomópont Veszprém-Körmend közvetlen összekötő ágát - írja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Szerző(k): Szász Péter
10.
04.
06:49
Baleset miatt kerülni kell a Balaton felé tartóknak

Baleset miatt kerülni kell a Balaton felé tartóknak

Felborult egy kamion az M7-es autópályán, a 31-es km-nél, a forgalmat Martonvásárnál elterelik.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
03.
11:08
Baleset miatt csak egy sáv járható az M1-es autópálya egy szakaszán

Baleset miatt csak egy sáv járható az M1-es autópálya egy szakaszán

Baleset történt az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. A Lajta pihenő előtt, a 156-os km-nél csak egy sáv járható - figyelmeztet honlapján az Útinform.

Szerző(k): Szepesi Anita
09.
14.
07:57
Nem könnyű bejutni most a budai agglomerációból, lezárták a 10-es főutat

Nem könnyű bejutni most a budai agglomerációból, lezárták a 10-es főutat

Baleset miatt lezárták a 10-es főutat Pilisvörösváron. Az M7-esen pedig csak egy sávon halad a forgalom Tárnok térségében - derül ki az Útinform honlapjáról.

Szerző(k): Szepesi Anita
09.
13.
13:44
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát

Összeütközött két autó, ezért lezárták az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalát Kiskunfélegyháza közelében hétfőn, kora délután - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.

Szerző(k): Szepesi Anita