álláshirdetés

07.
24.
09:02
Több az üres álláshely, mint tavaly, de az átlagszámítás alapján már havonta 338 ezer forintot viszünk haza

Több az üres álláshely, mint tavaly, de az átlagszámítás alapján már havonta 338 ezer forintot viszünk haza

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első negyedévben Budapesten volt a legmagasabb a foglalkoztatási arány - írta meg az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
01.
07.
06:20
Kötelező oltás: negyedéves, tanárszakos hallgatóknak is állást kínáltak

Kötelező oltás: negyedéves, tanárszakos hallgatóknak is állást kínáltak

Negyedéves, oltott, tanárszakos hallgatóknak is állást kínált több tankerületi központ januári kezdéssel. A PDSZ szerint őket is bevonnák a kötelező oltás miatt kieső tanárok pótlásába. Az Emmi azt közölte az RTL Híradóval, hogy a hallgatók - határozott időre és kizárólag gyakornokként - bevonhatók a feladatellátásba. Sok pedagógus kapott egyéni mentesítést a védőoltás beadatása alól.

Szerző(k): Domokos Erika
12.
09.
19:30
A képzetlenebb fizikai dolgozók is legalább nettó 250-300 ezer forintot akarnak hazavinni

A képzetlenebb fizikai dolgozók is legalább nettó 250-300 ezer forintot akarnak hazavinni

A kékgalléros, vagyis a fizikai munkát végző dolgozók közül csak minden tizedik áll ellen a csábításnak, ha az új pozíciót, új munkahelyet kicsit jobban megfizetik. Ráadásul sokan maguk is aktívan keresik a váltási lehetőséget - derült ki egy friss felmérésből. Leginkább a gyártásból hiányzik a kellő munkaerő; gépkezelők, karbantartók és targoncások után kutat jószerével mindenki.

Szerző(k): Szabó M. István
11.
03.
13:49
BMW Debrecen: újabb közbeszerzés is van, plusz az ígéret, hogy jövőre építeni kezdik a gyárat

BMW Debrecen: újabb közbeszerzés is van, plusz az ígéret, hogy jövőre építeni kezdik a gyárat

Jövőre kezdik építeni a BMW Group debreceni gyárának épületeit, és főútra, közütra és kerékpárútra is kiírtak ezzel kapcsolatosan egy tendert.

Szerző(k): Németh Géza
10.
11.
17:18
Egyre bátrabban váltanak munkahelyet a magyarok

Egyre bátrabban váltanak munkahelyet a magyarok

Az IT-szektorban egyre többek kell küzdeniük a cégeknek, hogy a megtalálják az ideális jelöltet: sok a nyitott pozíció és megváltoztak a preferenciák is.

Szerző(k): Tér Diána
09.
14.
14:30
Fordulat a diákmunkák piacán

Fordulat a diákmunkák piacán

Egy év alatt a négyszeresére nőtt a diákokat toborzó álláshirdetések száma, amivel párhuzamosan a jelentkezések is látványosan gyarapodtak. A fiatal munkavállalók által leginkább előnyben részesített kategóriák az elmúlt három évben megváltoztak. A diákmunka szempontjából a leginkább frekventált nyári időszak lezárultával a Profession.hu felmérést készített saját adatbázisa alapján.

Szerző(k): Szepesi Anita
07.
15.
07:08
Nem várt fordulat a magyar munkahelyeken, kiteregetik a fizetéseket

Nem várt fordulat a magyar munkahelyeken, kiteregetik a fizetéseket

Meglepő eredmény született a Pulzus kutató - lapunk megbízásából készített - felmérésében, amely arra kereste a választ, hogy a magyar munkahelyeken a dolgozóknak joguk van-e tudni, hogy a velük azonos munkakörben dolgozóknak mennyi a fizetése. A hazai munkaerőpiacon az átláthatóságnak - különösen a bértranszparenciának - nincs kultúrája, és az álláshirdetések jó része továbbra is ezt tükrözi. Felmérésünk alapján azonban úgy tűnik, hogy a cégek életében már ezen a téren is fordulatot hozott a krónikus munkaerőhiány.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
07.
10.
07:40
Már a TikTokon is kereshetünk álommunkahelyet

Már a TikTokon is kereshetünk álommunkahelyet

A piacvezető közösségi platform olyan álláskereső szolgáltatást indított, ahol videós önéletrajzokat küldhetünk a programban résztvevő partnercégeknek. A TikTok Resumes a Z-generáció üzleti közösségi portálja szeretne lenni, ahol a fiatalok egyperces rövid videókkal hódítják meg az álláspiacot.

Szerző(k): Nagy Martin
06.
01.
22:00
Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és stagnált az EU-ban

Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és stagnált az EU-ban

Áprilisban az Európai Unióban javultak a munkavállalási statisztikai adatok márciushoz képest. De nem Magyarországon - közölte az MTI az Eurostatra hgivatkozva.

Szerző(k): Szabó M. István