Semmi izgalmat nem hozott a mai nap
Vegyesen teljesítettek a nap végére az előző napi záráshoz képest a vezető részvények. A MOL és az OTP kissé gyengült, a Richter és a Telekom jobban zárt.
Semmi izgalmat nem hozott a mai nap
Vegyesen teljesítettek a nap végére az előző napi záráshoz képest a vezető részvények. A MOL és az OTP kissé gyengült, a Richter és a Telekom jobban zárt.
Az olaj és az arany versenyéből az utóbbi került ki győztesen
A spanyol tőzsdeindex 15 éves, az olasz 17 éves csúcsot közelített meg a mai napon. Az olaj ára nem sokat mocorgott, nem úgy az arany, amely képes volt emelkedni.
Az olaj és az arany ára is megremegett egy kicsit
Reggel még úgy indult, hogy London kivételével gyengüléssel kezdtek az európai indexek. A nap végére azért lendületet kaptak, az olaj és az arany viszot nem bírta a tempót, nem úgy, mint a gáz ára.
Nem örült a magyar tőzsde Trump bejelentésének
Donald Trump bejelentése, miszerint 90 napra felfüggeszti Ukrajna támogatását, nem tett jót a papíroknak, a vezető részvények egyike sem tudott jól teljesíteni.
Jól tartották magukat ma is a nyugat-európai tőzsdék
A frankfurti index napközben történelmi csúcsot állított be, a párizsi index két hónapja a legmagasabb szintet érte el, a londoni öt hete nem járt ilyen magasan, a milánói index pedig 17 évvel ezelőtti magas szintre tért vissza.