A Hell Energy Magyarország Kft.-nek adott igazat az Európai Bíróság Törvényszéke az EU védjegyhivatalával (EUIPO) szemben.
Szerző(k): Domokos LászlóHelyi termékek népszerűsítésére számos program indult a magyar vidéken az elmúlt években. Akad köztük olyan, amely a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság alatt is sikereket tudott elérni. Egyre többen csatlakoznak a hajdúnánási önkormányzat kezdeményezéséhez és válnak a Nánási Portéka védjegyhasználóivá.
Szerző(k): Kónya ÁdámA Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete 2014-től, a megalakulása óta fő támogatója a helyi termékek előállítóinak és a családi gazdaságoknak. Most, több európai országot felölelő program keretében, a H2020 BOND projekt magyarországi résztvevőjeként elkészítették a nemzetközi jogi jó gyakorlatok gyűjteményét.
Szerző(k): Tóth László LeventeEgy cég Aero Plusz szöveggel és a mellé tett ábrával kért védjegyet, de az Aereco védjegy tulajdonosa ez ellen tiltakozott. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mégis elrendelte a kért megjelölés lajstromozását. A bíróságok viszont a védjegyet töröltették.
Szerző(k): Németh GézaA termelői csoportosulások megléte a földrajzi árujelzős oltalmi rendszerek eredményes működtetésének egyik sarokköve – mondta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.
Szerző(k): Tóth László LeventeA FirstMed, az Istenhegyi Klinika, a Medserv és a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet csatlakozásával 2019 júliusára a legnagyobb hazai privát egészségügyi szolgáltatók többsége tagja lett az iparág érdekvédelmi szervezetének a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének, öt tagvállalat pedig már az egyesület által létrehozott "Minőségi Magánegészségügyi Szolgáltató" iparági védjegy megszerzéséhez szükséges szigorú auditfolyamatot is teljesítette - közölte az egyesület.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Törvényszék helybenhagyta a bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló Adidas uniós védjegy törlését. A vállalat nem tudta bizonyítani, hogy e védjegy a használata révén az EU területén megszerezte volna a megkülönböztető képességet - közölte a törvényszék.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb két magánegészségügyi szereplő, a Duna Medical Center és a Pozitron Diagnosztika Kft. szerezte meg a transzparens, jogkövető és etikus magánegészségügyi szolgáltatók számára létrehozott iparági minősítést - közölte a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatókat tömörítő Primus Egyesület.
Szerző(k): Szepesi AnitaKiváló minőséget garantáló, kétszintű védjegyrendszert vezet be az Agrárminisztérium (AM), amely többek között segíti a lakosság tájékoztatását, garantálja a minőséget, és hozzájárul az általános élelmiszerfogyasztási kultúra fejlődéséhez - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos Erika