vállalkozás

11.
27.
12:32
Elfogyhat a magyar gazdaság lendülete - aggódnak a nagyvállalatok

Elfogyhat a magyar gazdaság lendülete - aggódnak a nagyvállalatok

Az utóbbi négy év legalacsonyabb eredményét érte el a K&H nagyvállalati növekedési index, amely egy negyedév alatt a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. A visszafogott hangulat egyértelműen a gazdasági környezet megítélésére vonatkozik, mivel rövid és középtávon is jelentősen visszaesett a jelenleginél kedvezőbb növekedési ütemet feltételezők aránya. Emellett pénzügyeikben is alacsonyabb eredményeket várnak a cégek a következő egy évben.

Szerző(k): Domokos László
11.
26.
10:15
Itt az új generáció a cégtulajdonosok között

Itt az új generáció a cégtulajdonosok között

Kezd beérni az Y generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik - derül ki az Opten friss adataiból.

Szerző(k): Domokos László
11.
21.
13:02
40 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozni vágyók

40 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozni vágyók

Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, egyenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra - mondta Bodó Sándor államtitkár Budapesten sajtótájékoztatón szerdán a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
20.
18:49
Nem mernek vállalkozni a magyar fiatalok

Nem mernek vállalkozni a magyar fiatalok

A magyar fiatalok 66 százaléka szeretne a saját vagy a családjuk vállalkozásában dolgozni, ugyanakkor csupán a 6 százalékuk vallotta magát kockázatvállalónak - derül ki a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő megbízásából a Pulzus által a 18-35 év közötti korosztályban 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív kutatásából, az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
19.
17:00
Pakson új vállalkozási övezet jön létre

Pakson új vállalkozási övezet jön létre

Új vállalkozási övezetet alakít ki az önkormányzati tulajdonú Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. Pakson, amihez másfél milliárd forintos tőkejuttatást kapott az önkormányzattól - közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
11.
17.
08:47
Ezért lépnek vissza sokan projektek megvalósításától

Ezért lépnek vissza sokan projektek megvalósításától

Sorban állnak a vidékfejlesztési pályázatok nyertesei a támogatási előlegekhez szükséges garanciáért, a Start Garancia Zrt. tapasztalatai szerint a kisebb piaci szereplőknek gyakran problémát okoz az önerő és a támogatás maradék összegének előfinanszírozása, ezért sokan visszalépnek a projektek megvalósításától - írta a Magyar Idők az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
11.
13.
09:45
A NAV-val fenyegetik az ügyfeleket a kukaholding alvállalkozói

A NAV-val fenyegetik az ügyfeleket a kukaholding alvállalkozói

Egy jelentéktelen vállalkozás és még jelentéktelenebb alvállalkozói fenyegetik a NAV-val a szemétdíjukkal tartózó ügyfeleket a számlázási kihívásokkal küszködő kukaholding megbízásából.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
09.
23:22
Adómentesség kiterjesztéséről dönt a főváros

Adómentesség kiterjesztéséről dönt a főváros

A városvezetés javaslatára kiterjeszthetik a helyi iparűzési adó alóli mentességgel érintett vállalkozások körét, ugyanis a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslat szerint a mentesség az adóalap által meghatározott határát az eddig 1 millióról 1,5 millióra emelnék - adta hírül az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
09.
18:20
Új ellenőrzést indít a NAV

Új ellenőrzést indít a NAV

November közepétől a társasági adó, a rehabilitációs hozzájárulás és az innovációs járulék adónemekben eltéréssel rendelkezőket ellenőrzi az adóhatóság - írta az ADÓtraffipax felületén közzétett tájékoztatóra hivatkozva az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika