Továbbra sem tudni, hogy jogszerűen kerületek-e az állam cégéhez a Malév egykori leányvállalatai,Vnyesekonombank még örülhet.
Szerző(k): Diószegi JózsefA Fővárosi Törvényszék múlt szerdán hozott első fokú - még nem jogerős - ítéletével elutasította a Vnyesekonombank (VEB) keresetét, és megállapította, hogy szabályos volt a Malév két leányvállalatának, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által bonyolított értékesítési eljárása - közölte az MNV hétfőn.
Szerző(k): MTI-EcoAz új kategóriaként létrehozott, stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatként hétfőn kellett volna befejeződnie a Malév Zrt. felszámolásának, de egyelőre nem látszik a folyamat vége - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Szerző(k): NAPIVáratlanul, gyakorlatilag az utolsó pillanatban mondta le moszkvai útját Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - értesült a Napi Gazdaság. A november 9-ére tervezett kormányközi ülésen egyebek közt magyar állampapírok oroszországi eladásáról, a Malévben bennragadt orosz hitelről, illetve a Dunaferr esetleges tulajdonosváltásáról lett volna szó.
Szerző(k): NAPI