BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
header

vita

11.
09.
16:22

Nem kelt el az MTV-székház

Információnk szerint a Duna Plaza-csoport és a Danubius-csoport leányvállalatainak konzorciuma 3,6-3,7 milliárd forintos árat ajánlott a Magyar Televízió Szabadság téri székházáért az ÁPV Rt. által kiírt pályázaton. Módos Márton, az ÁPV ügyvezető igazgatója az értesülést úgy kommentálta, hogy egy érvényes ajánlat érkezett, amelyet azonban a vagyonkezelő igazgatósága az alacsony ár miatt nem fogadott el. A székház előző pályázatakor hatmilliárd forintos limitárat határozott meg az ÁPV, a mostani tenderben azonban nem írt ki minimumárat. Az ÁPV Rt. számára egyértelműen hátrányos az a szerződés, amelyet 1996-ban a Dunaferr Rt. vagyonkezelésére kötöttek a menedzsmentet tömörítő Acél XXI. Kft.-vel hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök dunaújvárosi látogatását követően Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek. A vasmű a szerződésben rögzített eladósodottsági mutató betartása alól 1997-ben és 1998-ban felmentést kért és kapott is, 1999-ben azonban az ÁPV már nem adta meg az ismételt felmentést. (Folytatás a 7. oldalon)

Szerző(k):
Mlinkovics Ildikó
Szegő Miklós Iván ,