Az amerikai kormány azon dolgozik lapértesülések szerint, hogyan tudnának a jelenleginél is komolyabb szankciókat kivetni a Hikvision nevű megfigyelési rendszereket forgalmazó kínai cégre. Az amerikaiak szerint a cég termékeit megfigyelésre és hírszerzésre is használhatják. Bár a Fehér Ház keményen lépne fel, a szigorítás nehéz helyzetbe hozna sok szövetséges országot, amelyek a cég rendszereit használják.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJapán és Vietnám egyetért abban, hogy tiszteletben kell tartani a nemzetközi jog előírásait és elutasítja a katonai erő használatát Ukrajnában - jelentette ki vasárnap Kisida Fumio japán miniszterelnök a vietnámi hivatali partnerével, Pham Minh Chinhhel folytatott megbeszélését követően.
Szerző(k): Szabó DánielÁzsiának adott vakcinákat Magyarország, a szállítmányoknak köszönhetően több mint 600 ezer vietnámi lakos beoltására elég.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgyre több ázsiai vendégmunkás érkezik Magyarországra, miközben dübörög a migrációellenes propaganda, két évvel ezelőtt a vietnámiak voltak e legtöbben több mint ötezer fővel.
Szerző(k): Komócsin SándorA héten a kávé ára 10 éves csúcsra emelkedett. Ráadásul az elemzők arra számítanak, hogy a piac szűkössége egészen 2023-ig fennmarad, ami további drágulást hozhat a világ egyik legnagyobb mennyiségben értékesített árupiaci termékénél.
Szerző(k): Szabó DánielA Nike csütörtökön csökkentette a 2022-es pénzügyi évre vonatkozó értékesítési várakozásait, és közölte, hogy késésekre számít az ünnepi vásárlási szezonban, az ellátási lánc válságát okolva. Vietnamban gyártási nehézségek miatt leállnak az üzemeik, miközben a szállítási költségek is megugrottak, és a termékek szállításában is fennakadások vannak. Hasonló problémái vannak az Adidasnak és más ruházati cégeknek is.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország 400-400 ezer adagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából - közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Megállapodás született a vakcinák átadásáról a két délkelet-ázsiai országgal, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.
Szerző(k): Domokos ErikaA világ kávéellátását újabb kiesés fenyegeti, miután a második legnagyobb termesztő országban, Vietnamban bevezetett szigorú utazási korlátozások akadályozzák a szüretet és a szállításokat. Idén már erősen drágultak a robuszta és arabica fajták is, az újabb problémák még magasabbra lökhetik az árakat.
Szerző(k): Szabó DánielSzigorú zárlat alá kerül Vietnam legnagyobb városa, Ho Shi Minh-város a koronavírus-járvány miatt, az élelmiszer-ellátást a hadsereg felügyeli erre az időre - jelentették be pénteken a délkelet-ázsiai ország hatóságai.
Szerző(k): Domokos László