A kormány elvett a Magyar falu programtól 1 milliárd 337 millió forintot, és áttette az összeget - kincstári lebonyolítói díj címén - a Magyar Államkincstárhoz.
Szerző(k): Németh GézaAz Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdetett újabb pályázati felhívást az elismerésben részesített termelői csoportok, termelői szervezetek részére, azok létrehozásának és működésének elősegítése érdekében.
Szerző(k): Tóth László LeventeA koronavírus járvány miatt az eddigi intézkedéseknél sokkal többre van szükség a mezőgazdaságban, élelmiszerre minden körülmény között szükség van - hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Szerző(k): Tóth László LeventeA veszélyhelyzet miatt bekövetkező hátrányos következmények enyhítése érdekében fejlesztéspolitikai intézkedéseket hoztak, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból megvalósuló beruházási típusú projektek kapcsán - hívta fel a figyelmet az agrártárca.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz agrár- és vidékfejlesztési támogatások keretében tavaly szeptember végéig folyósított összeg 60,9 milliárd forinttal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest.
Szerző(k): Tóth László LeventeA mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások 2019-ben mintegy 800 milliárd forinttal segítették a magyar gazdálkodókat, ebből az uniós forrásból kifizetett közvetlen támogatás összege 480,2 milliárd forint volt.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz állami öntözésfejlesztési nagyberuházások könnyebbé tétele érdekében a kabinet megszerezné a nem állami tulajdonú csatornaszakaszokat, illetve azok üzemeltetési jogát. Az öntözőberendezések hazai gyártása is érdekli a kormányt, ott is beavatkozhatnak.
Szerző(k): Domokos ErikaLezárult a 2019-es uniós és magyar agrártámogatások előlegfizetési időszaka, a Magyar Államkincstár október 16. és november 30. között közel 212 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdálkodók számára - tudtuk meg az agrártárcától.
Szerző(k): Tóth László Levente