Varga Mihály: Euróval könnyebb lett volna az elmúlt évünk
A pénzügyminiszter szerint már az is nagy könnyebbség lett volna, ha az euró előszobájában, az ERM-2-ben vagyunk.
Varga Mihály: Euróval könnyebb lett volna az elmúlt évünk
A pénzügyminiszter szerint már az is nagy könnyebbség lett volna, ha az euró előszobájában, az ERM-2-ben vagyunk.
Elhagyta magát a forint, pedig hivatalosan is vége a gyengülő trendnek
Szerda óta erősen gyengül a forint, ugyanakkor megnyugtató, hogy a jegybank mellett most már a kormány részéről is kimondták: stabil forintra van szükség.
Varga Mihály: Karácsony Gergely nem akar adót fizetni
A Fővárosi Törvényszék visszautasította a főpolgármester keresetét, amelyben az adófizetés alól akart kibújni – így szól a pénzügyminiszter mai Facebook-posztja, amely alá azt írta, az ország leggazdagabb településeként sok más önkormányzathoz hasonlóan Budapestnek is szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie a szegényebb településeknek, összesen 57,8 milliárd forintot.
A betegellátás egy része hitelekből történik
A kórházi eszközbeszállítók háromnegyede hitelből éli túl a mindennapjait, van aki 100 milliós pénzügyi segítségre szorul, mondta a Napi.hu-nak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Jelenleg a kórházakban az adósságok 72,8 milliárd forintra rúgnak.
Elfogadta a parlament a jövő évi költségvetést, kőbe vésték a háborús büdzsét
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényt, melyet Varga Mihály pénzügyminiszter korábban védelmi költségvetésként emlegetett.