Erről több tízezer diák lemaradt
Újabb egy évvel elhalasztotta a kormány azt a programot, amely lehetővé tette volna, hogy a 9. és 11. évfolyamos tanulók két hétre nyelvtanulási célból külföldre utazzanak - tudta meg az Index.
Erről több tízezer diák lemaradt
Újabb egy évvel elhalasztotta a kormány azt a programot, amely lehetővé tette volna, hogy a 9. és 11. évfolyamos tanulók két hétre nyelvtanulási célból külföldre utazzanak - tudta meg az Index.
Rómában fejleszt a Wizz Air
A Wizz Air júliustól 32 új útvonalon 19 célországba indít járatokat Olaszországból, ezzel történetének legnagyobb útvonalbővítését hajtja végre – közölte a légitársaság az MTI-vel csütörtökön.
Újabb országba lehet utazni hazai igazolással
Szijjártó Péter külügy és külgazdasági miniszter ismét egy kétoldalú megállapodást jelentett be.
Várhelyi: a bővítéssel haladni kell, nem lehet több időt veszíteni
Az EU keleti partnereinek is juttatna 1,5 millió koronavírus-elleni vakcinát azután, hogy a nyugat-balkáni országok járványkezelését 651 ezer adag Pfizer-vakcinával támogatta - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos. Ebben a kezdeményezésben Lengyelországot Magyarország is fogja segíteni.
Akinek van oltása, már ide is eljuthat
A beoltott magyarok mehetnek Törökországba - ez igaz fordítva is.