Napozók között skandálták a tüntetők: Ez a strand a miénk
Több ezren tiltakoztak vasárnap a spanyolországi Kanári-szigetek üdülőhelyein a túlzott turizmus ellen, amely szerintük kiszorítja a helyi lakosokat a lakáspiacról.
Napozók között skandálták a tüntetők: Ez a strand a miénk
Több ezren tiltakoztak vasárnap a spanyolországi Kanári-szigetek üdülőhelyein a túlzott turizmus ellen, amely szerintük kiszorítja a helyi lakosokat a lakáspiacról.
17 millió utast várnak a Budapest Airportra, finanszírozók bevonásával kezdődhet terminálfejlesztés
A Budapest Airporton 17 millió utasra számítanak az idén, és a kormány feladata a megfelelő infrastruktúra biztosítása, a terminálfejlesztésre szükség van - hangzott el az iCon BUDAPEST Gazdaságpolitikai konferencián.
Pajtaturistákkal áll bele a kormány a gazdaság pörgetésébe
Az állam úgy akar lökést adni az idegenforgalomnak és a vendéglátásnak, hogy közben semmilyen bevételről nem kíván lemondani. A minap vázolt kormányzati akcióterv viszont feltűnően engedékeny a Budapest Airporttal - egyáltalán nem véletlenül.
Mindegy, hogy szervizdíj vagy borravaló, ugyanúgy sumákolhatnak vele
A Nemzetgazdasági Minisztérium szervizdíj maximalizálási döntésével kapcsolatban jó néhány kérdés felmerül, elsőként az, hogy mennyiben segít ez, ha sok helyen eddig sem kapták meg a felszolgálók ezt a díjat. A lapunknak nyilatkozó Flesch Tamás szerint a szakma 15 százalékos maximalizálásnak örült volna, de azt is elmondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, hogy az alapvető kérdés az, hogy ez a pénz oda kerüljön, ahova valójában kell.
Nincs több szervizdíjas okosság: átszabja a turizmust a kormány
Olyan turisztikai csomagot helyezett kilátásba Nagy Márton, amitől 180 fokos fordulatot vehet a vendéglátóipar. Budapestet különösen érzékenyen érintheti a változás.