Felújított Tatra villamosokat vásárol a Szeged
Felújított Tatra villamosokat vásárol a Szeged
A Michelintől vásárol a BKV
Bár nem volt konkurense, a Budapesti Közlekedési Rt. (BKV) mégis összehasonlította a Magyarországon is jelen lévő gumigyártó cégek áraival a Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. évi 1300 gumiabroncs szállítására szóló ajánlatát - mondta lapunknak Szentgyörgyi Tamás gazdasági vezérigazgató-helyettes. A BKV ugyanis közbeszerzési pályázatot írt ki autóbuszokhoz való gumiabroncsok szállítására. A nyílt eljárásra csak a Michelin Hungária nyújtott be ajánlatot: a gumiabroncsokat egyenként nettó 42 ezer forintért ajánlotta, amit a BKV el is fogadott. Így a nyíregyházi gyártóbázissal is rendelkező Michelin a következő év végéig várhatóan összesen 2600 gumiabaroncsot szállít a BKV-nak. A megállapodás szerint ez a mennyiség igény szerint legfeljebb 20 százalékkal növekedhet. A megbízás értéke áfa nélkül 112 millió forint. A most igényelt 2600 gumiabroncs hozzávetőleg 1400 BKV-autóbuszhoz elég, miközben összesen csaknem kilencezer autó-, illetve trolibuszt üzemeltet a cég. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fennmaradó mintegy 7600 jármű gumiabroncsait a közeljövőben kellene kicserélni. A csere az átlagban 80 ezer kilométert futott autó-, illetve trolibuszoknál esedékes, amit viszont a BKV műszaki szakemberei folyamatosan ellenőriznek. Bubrik Gáspár
Vezetőváltás a PT Rt. élén (KIMARADT!!)
Két új városi autóbuszpályaudvart épít a közelmúltban teljes egészében a helyi önkormányzat tulajdonába került Pécsi Tömegközlekedési (PT) Rt. - tudta meg a NAPI Gazdaság. A többszázmillió forint értékű fejlesztéseket elsősorban ingatlanértékesítésből finanszírozzák. A társaságot szeptembertól új vezérigazgató irányítja.
Új beruházásokba kezd a Pécsi Tömegközlekedési Rt.
Nyolc ingatlant adott a Pécsi Tömegközlekedési (PT) Rt. 43,7 százalékos részvénycsomagjáért az állami tulajdonban lévő Pannon Volán (PV) Rt.-nek a pécsi helyhatóság. Az így 100 százalékban az önkormányzat tulajdonába került PT még az idén buszpályaudvar-építési programba kezd.
Tizenhat új buszt vásárol az idén a Körös Volán
A Körös Volán Rt. az idén 16 darab új buszt vásárol, ezekről a szállítási szerződéseket már aláírták, ám ez egyelőre ahhoz elegendő, hogy a 220 darabos járműpark 9,2 éves átlagéletkora ne öregedjen tovább - mondta el egyebek mellett a 800 főt foglalkoztató, évi 3,5 milliárd forint árbevételt tervező cég vezérigazgatója, Szarvas Péter a NAPI Gazdaságnak.