Váratlan fordulat: Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától, ezzel indokolt
A kormányfő édesanyja, Erőss Mónika ezt megelőzőleg feljelentette a fideszes politikust, de mentelmi jogának kiadását nem szavazta meg a parlament.
Neki kellene rendet raknia a költségvetésben: így jutott el Kármán András a Tiszáig
Nem klasszikus pártpolitikus, hanem pénzügyi technokrata: Kármán András a Magyar Nemzeti Bankból érkezett a második Orbán-kormányba, később megjárta az EBRD-t és az Erste-csoportot is, most pedig a Tisza egyik kulcsfigurájaként a pénzügyminiszteri poszt várományosa lett. Az utóbbi hónapokban az euró bevezetésének ügyével, a költségvetés átvilágításának ígéretével és a piactorzító állami beavatkozások kritikájával került előtérbe.
Az oroszok szerint Orbán önmagától szenvedett vereséget
A magyar parlamenti választások legnagyobb vesztese a nemzetközi szintéren Donald Trump amerikai elnök kormányzata, míg Orbán Viktor bukását a húsz évvel ezelőtti önmaga okozta – állapították meg orosz politológusok egy moszkvai kerekasztal-beszélgetésen.
Féltávnál brutális a Tisza előnye: kékbe borult az ország
A Nemzeti Választási Iroda 52,04 százalékos egyéni választókerületi eredményei szerint a Tiszának egyéniben 93, a Fidesznek 13 képviselője jutott be eddig a parlamentbe. A Mi Hazánknak 21 órás adatok szerint még nincs egyéni képviselője.
Frissültek az adatok, már majdnem 30 százalékos a feldolgozottság
A Nemzeti Választási Iroda 29,21 százalékos feldolgozottsága mellett a Tiszának 132, a Fidesznek 59, a Mi Hazánknak 8 képviselője jutott be a Parlamentbe.
Vezet a Tisza
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) 21,54 százalékos feldolgozottsága mellett a Tiszának 128, a Fidesznek 62, a Mi Hazánknak 8 képviselője jut be a Parlamentbe. A DK-nak egyelőre nulla, a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak is egyelőre egyetlen képviselője sincs a parlamentben.