Nagy gyomrost kapott az Uber - többmillió ügyfél is érintett
Az Uber globális személyszállító vállalat csak kedden közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait ellopták tőle hackerek - írja az MTI.
Nagy gyomrost kapott az Uber - többmillió ügyfél is érintett
Az Uber globális személyszállító vállalat csak kedden közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait ellopták tőle hackerek - írja az MTI.
Ez az igazság a taxis áremelésről - nem lesz boldog
Egy szó lemaradt az MTI keddi tudósításából, amelyben arról írtak, hogy a taxisok milyen mértékű tarifaemelést tartanának indokoltnak. Most kiderült.
Megvan, mennyivel emelnének a taxisok
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás Zoltán, a kamara közlekedési osztályának elnöke Taxi Expón az MTI szerint.
Drágulhat egy fontos szolgáltatás Budapesten
Díjemelést szeretnének a fővárosi taxisok arra hivatkozva, hogy évek óta ugyanazon az áron szállítják az embereket. Jól haladnak viszont az autók lecserélésével - írja az Mfor.
Nagy változás jön a pesti taxisoknál
Január elsejétől már csak új, arcképes személyszállító-vezetői igazolvány birtokában lehet taxiszolgáltatást nyújtani - közölte pénteken Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel.