A magyar sörkedvelő közönség ugyanis ezt választotta a szavazatok összesítése alapján .
Szerző(k): Varga CsengeLegalábbis bíznak benne, hogy már nem lesz szükség rá. Az alkoholos italok közül a sör ára emelkedett a legjelentősebben.
Szerző(k): EconomxA németországi székhelyű sörfőzdék 2022-ben közel 715,9 millió liter alkoholos sört adtak el az Európai Unión kívüli országokban, 12 százalékkal kevesebbet mint az előző évben, de 66 százalékkal többet a tíz évvel korábbi 432,4 millió literes mennyiségnél. Az európai sörfogyasztás is visszaesett.
Szerző(k): Horváth TiborMegújult dizájnnal, rengetek zenei irányzattal, világhírű fellépőkkel és különleges programokkal várja idén is a fesztiválozókat az országszerte és nemzetközileg is népszerű rendezvény június 28. és július 1. között.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraNövelték forgalmukat, ezzel megközelítették a járvány előtti szintet a legnagyobb hazai sörgyárak 2022-ben. A sör az államnak is jó biznisznek bizonyul, a leuralt hazai sörpiac vesztesei pedig továbbra is a kisüzemi főzdék és a fogyasztók.
Szerző(k): Nagy KristófAz Ország Söre idén tavasszal készül el, a fogyasztók szavazatai alapján, ami azt jelenti, hogy nyáron már bárki megkóstolhatja azt a sört, amelynek a típusát és a pontos hozzávalóit is a magyar sörkedvelő közönség állítja össze.
Szerző(k): Varga CsengeAz olasz italgyártó cég kedden közölte, hogy a szeszes italok iránti kereslet jól tartja magát az emelkedő árakkal szemben, és az iparágban egyre több amerikai ivó vált a sörről egyéb szeszes italokra.
Szerző(k): Horváth TiborNőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között – az előző évek tendenciáját folytatva – tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya – közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója.
Szerző(k): Károly GáborA futballőrült hangulat több német kocsmatulajdonos is úgy döntött, hogy bojkottot hirdet a katari foci vébé ellen. Civil szervezetek az emberi jogok helyzete miatt bírálják az országot, de a drukkerek sem rajonganak a helyzetért.
Szerző(k): Szabó Dániel