Az amerikai kormány újabb szankciókat hozott Irán ellen
Az amerikai kormány szerdán újabb szankciókat jelentett be Irán ellen - írja az MTI.
Az amerikai kormány újabb szankciókat hozott Irán ellen
Az amerikai kormány szerdán újabb szankciókat jelentett be Irán ellen - írja az MTI.
Drasztikus lépéssel fenyeget Moszkva - ezt az orosz emberek is megkeserülhetik
Moszkva nem zárja ki, hogy kilép az Európa Tanácsból (ET), és felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét abban az esetben, ha nem születik kompromisszum Oroszország tagságáról az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (PACE) - közölte Ivan Szoltanovszkij, Oroszország állandó ET-képviselője a RIA Novosztyi hírügynökség által vasárnap közreadott nyilatkozatában.
A szankciók után kezd talpra állni a ZTE
Csökkenő árbevétel mellett nyereséges negyedévet zárt a ZTE mobil távközlési berendezéseket, eszközöket és szoftvereket gyártó kínai konszern március végén - adtaí harül az MTI.
Válaszcsapásra készül Irán
Irán mérlegeli, hogy kilép az atomsorompó-szerződésből (NPT), mint az egyik lehetséges választ a Teheránt sújtó amerikai szankciók megszigorítására - jelentette ki Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap.
Világrengető terv megvalósításába kezdtek az oroszok
Az USA vezetése Irán elleni fellépésével szándékaitól függetlenül nagy segítséget nyújt Oroszországnak egy új globális jelentőségű terv végrehajtásához. Az oroszok szíriai beavatkozásukkal néhány éve újra megjelentek a Közel-Keleten, amiből stratégiai előnyt kovácsolhatnak.