Betiltaná a prostitúciót a spanyol miniszterelnök
Betiltaná a prostitúciót Spanyolországban Pedro Sanchez miniszterelnök. Ugyan már 2019-ben tett rá ígéretet, azóta mégsem történt érdemi előrelépés.
Betiltaná a prostitúciót a spanyol miniszterelnök
Betiltaná a prostitúciót Spanyolországban Pedro Sanchez miniszterelnök. Ugyan már 2019-ben tett rá ígéretet, azóta mégsem történt érdemi előrelépés.
Közel 300 milliárd forintnyi euróból mérsékelné a gyermekszegénységet a spanyol kormány
A spanyol kormány 779 millió eurót (280,6 milliárd forint) fordít a gyermekszegénység leküzdésére 2027-ig - jelentette be Ione Belarra társadalmi jogokért felelős miniszter szerdán Madridban.
Már három hete nem csillapodik a vulkán La Palma szigetén
Kitörése után három héttel továbbra sem csillapodik a Cumbre Vieja vulkán a spanyol Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, ahol a szakemberek arra figyelmezettek vasárnap, hogy a szélirány változása miatt ismét bizonytalanná válhat a repülőtér működése.
Nem bírják a német kikötők a terhelést, veszélyben a karácsony
A Szuezi-csatornában ragadt hajó és a kínai kikötők járvány miatti időszakos lezárás követően újabb veszély fenyegeti az európai kereskedelmet. Most az észak-német kikötőkre zúduló hatalmas mennyiségű áru miatt vannak komoly fennakadások, ennek Európa-szerte érezni a hatását, s a karácsonyi szezont is veszélyezteti.
Egyhamar nem csitul el a vulkán La Palmán
A kifutópályákon összegyűlt nagy mennyiségű vulkáni hamu miatt megint nem fogad járatokat a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma repülőtere - közölte az MTI szerint a légikikötőt üzemeltető AENA vállalat. Egyelőre nem várható, hogy rövidesen elcsendesüljön a vulkán.