Az Arthur Andersen segíti az FVM Sapard-hivatalait
Az Arthur Andersen segíti az FVM Sapard-hivatalait
Boros Imre a SAPARD-programról
A SAPARD-támogatást igénylő projektek megalkotásában, kidolgozásában kiemelkedő szerepük lesz a falugazdászoknak, ők lesznek ugyanis azok az ötletemberek, akik segíthetik mindezek véghezvitelét - hangsúlyozta Boros Imre, a PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a Fejér megyei falugazdászok kétnapos szakmai tanfolyamán. A hétéves SAPARD-program keretében 20-150 millió forintos költséggel keresztülvihető beruházások megvalósítására lehet támogatásért pályázni. Egyebek között élelmiszer-feldolgozásra, falusi turizmusra, kisebb környezetvédelmi beruházásokra és a vidék fejlesztésével kapcsolatos projektek megvalósításához lehet pénzeszközökhöz jutni. A támogatás mértéke az Európai Unió részéről éves szinten 38 millió euró, amihez 13 milliárd forint magyar társfinanszírozás járul.
Egy hét múlva írják alá a SAPARD-megállapodást
A pénzügyminiszter és az agrártárca államtitkára március 1-jén Brüsszelben aláírja azt a megállapodást, amelyben az Európai Unió hat évre kötelezettséget vállal Magyarország támogatására a SAPARD előcsatlakozási alapból - jelentette be tegnap Boros Imre megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint EU-támogatásokért felelős miniszter.
SAPARD-megállapodás Romániával
Nem vész el a SAPARD-támogatás
A múlt évre Magyarországnak szánt 38,054 millió euró közösségi SAPARD-támogatás nem vész el, annak ellenére, hogy a program végrehajtását szabályozó többéves pénzügyi megállapodást még nem írták alá - szögezi le az agrártárca lapunkhoz eljuttatott közleményében. Eszerint a korábban hangoztatott, december 10-i határidő feloldásáról a minisztériumot az EU-bizottság illetékes főigazgatóságán biztosították. Az egyeztetések elhúzódása miatt az említett megállapodásokat várhatóan januárban írják alá, csakúgy mint a tagjelölt országok többsége esetében.