Befektetőket látogatnak az OTP vezetői
Hosszú szünet után Graboplast-road-show Londonban
A Graboplast vezetése és a társaság új nagytulajdonosa, a Wallis közös bemutatkozó körúton ismertette a győri céggel kapcsolatos terveit Londonban. Az e hét közepén megtartott road-show-n nagyjából a már korábban ismert számok hangzottak el, az aktív költségcsökkentés, az árbevétel intenzív növelése és az akvizíciós elképzelések mellett a résztvevők hangsúlyozták, hogy közös érdekük a Graboplast kedvező hosszú távú tőzsdei szereplése. A BÉT egyelőre nem díjazta a pénzügyi befektető megjelenését a cégben, annak hivatalos bejelentése óta a részvények árfolyama több mint 20 százalékkal esett.
Dunavölgyi Mária a tőzsde lobbiképességéről
Egy hét múlva a londoni intézményi befektetőknek mutatja be a tőzsde a magyar értékpapírpiacot, november végén pedig a budapesti amerikai nagykövetség szervezésében a New York-i befektetőkkel találkoznak a tőzsde és a Pénzügyminisztérium vezetői. A tőzsde erősödő marketingtevékenységéről kérdeztük Dunavölgyi Máriát, a Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatóját.
A londoni befeketőkhöz készül a BÉT
A tavalyi, sikeresnek bizonyult tőzsdei bemutatkozó körút megismétlésére készül a BÉT. Oláh Lajos, a kibocsátókat képviselő tőzsdetanácstag a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy három hét múlva a Budapesti Értéktőzsde és hét vezető tőzsdei társaság (a Matáv, a Mol, az OTP, a Richter, a TVK, a Pannonplast és Zalakerámia) vezetői készülnek Londonba, hogy találkozzanak a vezető alapkezelőkkel. A kétnapos, ám a tavalyitól eltérően egyetlen helyszínen zajló road show vendége lesz az elképzelések szerint Járai Zsigmond pénzügyminiszter és Farkas Ádám MNB-alelnök. Az alapkezelők egy fejlődésben lévő, még viszonylag kevés társaságot felvonultató tőzsdével ismerkedhetnek meg közelebbről. A találkozó, amelynek tavalyi párjára 140 intézményi befektető volt kíváncsi, a magyar országimázs építéséhez is hozzájárul. Oláh elmondta, hogy a tőzsde fontosnak tartja, hogy a külföldi alapkezelőkben is tudatosuljon: Magyarországon a tőzsdei cégek élén felnőtt egy olyan új menedzsergeneráció, amely már a részvényesi érték növelését tekinti elsődlegesnek, ami vélhetően a magyar tőkepiac mellett szólhat a befektetői döntések mérlegelésénél. K. G. T.