BUX 142560.78 0,58 %
OTP 46760 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A londoni befeketőkhöz készül a BÉT

2000. november 2. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavalyi, sikeresnek bizonyult tőzsdei bemutatkozó körút megismétlésére készül a BÉT. Oláh Lajos, a kibocsátókat képviselő tőzsdetanácstag a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy három hét múlva a Budapesti Értéktőzsde és hét vezető tőzsdei társaság (a Matáv, a Mol, az OTP, a Richter, a TVK, a Pannonplast és Zalakerámia) vezetői készülnek Londonba, hogy találkozzanak a vezető alapkezelőkkel. A kétnapos, ám a tavalyitól eltérően egyetlen helyszínen zajló road show vendége lesz az elképzelések szerint Járai Zsigmond pénzügyminiszter és Farkas Ádám MNB-alelnök. Az alapkezelők egy fejlődésben lévő, még viszonylag kevés társaságot felvonultató tőzsdével ismerkedhetnek meg közelebbről. A találkozó, amelynek tavalyi párjára 140 intézményi befektető volt kíváncsi, a magyar országimázs építéséhez is hozzájárul. Oláh elmondta, hogy a tőzsde fontosnak tartja, hogy a külföldi alapkezelőkben is tudatosuljon: Magyarországon a tőzsdei cégek élén felnőtt egy olyan új menedzsergeneráció, amely már a részvényesi érték növelését tekinti elsődlegesnek, ami vélhetően a magyar tőkepiac mellett szólhat a befektetői döntések mérlegelésénél.
K. G. T.

Korányi Tamás G.
Korányi Tamás G.

Ez is érdekelhet