Teljesen az MVM kezébe került a rezsicég
Az MVM Zrt. lett az NKM Nemzeti Közművek Zrt. egyedüli részvényese - közölték az érintettek.
Teljesen az MVM kezébe került a rezsicég
Az MVM Zrt. lett az NKM Nemzeti Közművek Zrt. egyedüli részvényese - közölték az érintettek.
Nem kell az állami ingyenpénz a konvektorokra
Több mint negyed év alatt se jegyezték le a pénteken záruló gázkonvektorpályázat két éve még elkapkodott keretét. Leváltották a területért felelős államtitkárt is menetközben, de így sem fogy a kétmilliárd forintos keret.
Rezsikedvezményt kínál a Nemzeti Közművek - nemcsak nyugdíjasoknak
Az NKM folytatja „Zöldben gondolkodunk!” elnevezésű kampányát, a most E-számlára regisztráló ügyfelek 2019. augusztus 26. és 2019. október 31. között garantált ezer-ezer forint jóváírást kapnak földgáz vagy áramszámláikra.
Elvesznek a nyugdíjasoktól, miközben egy keveset visszacsorgatnak az utalványokkal
A nyugdíjas érdekvédelmi szervezetek kihagyásával döntött a kormány az önkormányzati választás elé időzített háromszor 3 ezer forintnyi rezsiutalványról - írja a 24.hu. Az érdekképviseletek vezetői egyebek közt hangsúlyozták, ha valóban a gazdaság jó teljesítménye felett érzett örömét szerette volna érzékeltetni a kormány az idősekkel, akkor gálánsabb is lehetett volna.
A nyugdíjasok megalázónak tartják a rezsiutalványt
Megalázónak és igazságtalannak is tartja a nyugdíjasoknak szánt 9 ezer forintos rezsiutalványt a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata. Az egyeztetés nélküli, hirtelen ötlettel a kormány egyértelmű szándéka az idős emberek szavazatának megvásárlása az őszi önkormányzati választásokra. Felháborító, hogy a hatalom képviselői mindössze ennyire értékelik, sőt kihasználják az életük nagy részét tisztességben ledolgozott embereket - mondta Juhász László, a tagozat elnöke.